2012 Állásfoglalások

A gazdáknak a kormány földprogramját számon kérő követeléseiről

A Százak Tanácsának állásfoglalása a gazdáknak a kormány földprogramját számon kérő követeléseiről A Százak Tanácsa észleli, hogy a kormány 2010. nyarán közzétett földprogramja és annak máig történt végrehajtása között lényeges ellentmondások feszülnek. A program a nagybirtokrendszer visszaszorítására és a családi gazdálkodás támogatására vállalt kötelezettséget. Az eddigi jogalkotás, viszont mind az állami földtulajdont, mind az önkormányzati(…)

A Százak Tanácsa küldetése

A Magyarok Világszövetsége keretében tanácskozó Nemzeti Együttműködési Bizottság 1996-ban indította útjára azt az Ajánlását, melyben a Százak Tanácsa megfogant: „Nehéz helyzetben az ország. Követelő szükség a java erők minél teljesebb összefogása.” Az Ajánlás hangsúlyozottan a civil társadalmat szólította meg, hiszen nemzeti összefogás ennek a legnagyobb tábornak a képviselete nélkül elképzelhetetlen. Társadalmi, kulturális szervezetekhez fordultak azzal(…)

Állásfoglalás helyett 2012.03.12.

A krasznahorkai  lángok üzenete A lángokban álló krasznahorkai vár az egyik legmegdöbbentőbb látvány volt a második világháború utáni Felvidéken. Az én szívem is hatalmasat kondult a fájdalomtól, miközben eszembe villant:  talánTrianont követő történelmünk testesül meg az elharapódzó lángnyelvekben: nem csak egy örök magyar jelkép pusztul a szemünk láttára az évszázadok óta jelenlétünket hirdető kincses építmény(…)

A hazai közszolgálati média helyzetéről

A Százak Tanácsa 2012. március elsején  a hazai közszolgálati média helyzetéről tanácskozott. Nemzetünk legnagyobb baja az erkölcsi hanyatlás, az elbizonytalanodás értékrendjében és öntudatában. A közszolgálati médiától azt várjuk, hogy a média erejét és lehetőségeit értékközvetítésre, nevelésre, a nemzet erkölcsi és szellemi erejének növelésére használja. A Százak Tanácsa tagjainak véleménye szerint ennek a feladatának – majd(…)

2012. február 8.

A Százak Tanácsa megismétli az elmúlt másfél évtizedben már többször megfogalmazott kívánságát: Országgyűlésünk és Kormányunk – minden Európai Uniós és Világbanki igyekezettel szemben – őrizze meg kizárólagos nemzeti tulajdonban a magyar termőföldet és vízvagyont. Megítélésünk szerint ez a szuverenitás és a nemzeti lét alapja. A kormány nemzeti elkötelezettségében, néhány hibás intézkedése ellenére is, bízunk. Ezt(…)