Hirek

Az Aranycsapat már történelmünk része

A második világháború sem tudta végképp összeroppantani a Mátyás király utáni időktől külső és belső ellenségek által folyamatosan nyomorgatott, pusztulásra ítélt Magyarországot. Még Dunába roskadt, tört gerincű hidak, bomba sebzett épületek városa volt Budapest, amikor ismét ezrek és ezrek vonultak a futballpályákra, és szívták magukba, mint valami ajzószert, a játék mámorát: működni kezdett bennük az(…)

Elment Buzánszky Jenő

A Százak Tanácsa  búcsúzik nagyra becsült  és szeretett tagtársunktól,  Buzánszky Jenőtől. Nyolcvankilenc éves korában vasárnap este elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportember december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol aznap meg is operálták. Fia, ifjabb Buzánszky Jenő december 16-án úgy nyilatkozott, hogy édesapja állapota több mint három nappal(…)

Emlékeztető januári ülésünkről

A Százak Tanácsa idei első találkozóján a tervezett (honlapunkon – szazaktanacsa.hu – közzétett) programot teljesítettük. Andrasofszky Barna és Pozsgay Imre betegség miatt kértek kimentést, többen más elfoglaltságuk miatt. Köszöntöttük új tagunkat, Náray-Szabó Gábor akadémikust, a Professzorok Batthyány Körének elnökét. Az első félóra az elmúlt időszak fontosabb eseményeiről szólt. Utaltam az aktuális fenyegetettségeinkre (Ukrajna – Oliver(…)

Csütörtökön egészségügyünk helyzetéről tanácskozunk

A SZÁZAK TANÁCSA január 8-án 14.00-kor EGÉSZSÉGÜGYÜNK AKTUÁLIS HELYZETÉRŐL rendez tanácskozást Budán, a Szentháromság tér 6. alatt a Magyarság Házában. Tervezett program: Tájékoztató a Százak Tanácsa elmúlt havi munkájáról, s a Tapasztalataink magasából c. kötetünk bemutatása (üv. elnök) 14.30 Vitaindító: dr. Fendler Judit közgazdász, a Honvéd Kórház gazdasági igazgatója. (15’) (A társadalmi szolidaritás elvének érvényesülése) Felkért hozzászólók (10’): Hornyák(…)

Tapasztalataink magasából

Az év vége előtt elkészült a TAPASZTALATAINK MAGASÁBÓL című, Orbán Viktor miniszterelnöknek ajánlott Százak Tanácsa-kötet, melynek 25 szerzője életminőségünk gondjaival foglalkozik. Az alábbiakban közöljük dr. Szijártó István ügyvivő elnök előszavát, valamint a könyv tartalomjegyzékét. „Vegyük a dolgokat, mint azok vannak és ne úgy, amint lenniük kellene” (Széchenyi István) dr. Orbán Viktor miniszterelnök Úrnak becsülő barátsággal(…)