2013 Állásfoglalások

Közhasznúsági jelentés 2013

SZÁZAK TANÁCSA Közhasznúsági jelentés a 2013-as évről Tisztelt Barátaim, Tíz alkalommal találkoztunk a Várban (átlag 70-80 résztvevővel), száznál többen voltunk Dunakeszin (dr. Kisida Elek vendégeként), harmincan a Páfrány u.-ban (dr. Bene Éva vendégei voltunk). Két alkalommal: húszan Farádon (dr. Németh Ferenc vendégeiként), tizenöten Bercelen (Petro Kálmán volt a vendéglátó) találkoztunk. A Nógrád program vezetői Salgótarjánban(…)

A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítása

A Százak Tanácsa szerint a keleti nyitás politikájához igazodóan, az oroszok érzékenységének tiszteletben tartásával is lenne lehetőség a Szabadság téri szovjet katonai emlékmű eltávolítására. A testület kéri a Kormányt és az Országgyűlést, hogy kezdeményezze Oroszország kormányánál a Szabadság téri szovjet katonai emlékmű áthelyezését vagy új, más emlékhelyen felállítandó katonai emlékmű kialakítását, s záros határidőn belül írjon ki pályázatot a budapesti Szabadság téren nemzeti emlékhely kialakítására.

A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar nyelvű képzése

A Magyar Egészségügyi Társaság és a Százak Tanácsa teljes szellemi -erkölcsi erejével, tagjainak szakértelmével, kapcsolat rendszerével és anyagi lehetőségeivel is kiáll minden hazai és nemzetközi fórumon a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar nyelvű képzése mellett. Ne tegyék politikai játékká az orvosi hivatást, minden román és magyar állampolgár, európai polgár, egészségének szolgálatát Prof.dr. Kellermayer Miklós és dr.(…)

MMAK

A Százak Tanácsa 2013. február 7.-i ülésén meghallgatta és megvitatta tagtársunk dr. Fekete György egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke tájékoztatóját. A jelenlevők egyhangúan biztosították erkölcsi-szellemi támogatásukról a Magyar Művészeti Akadémia Köztestület nemzeti örökségünket és nemzeti értékeinket védő munkáját. A Százak Tanácsa soros elnökei: Böjte Csaba, Mózsi Ferenc, dr.Papp Lajos, dr.Sutarski Konrád és dr.Szijártó(…)