Állásfoglalás

A SZÁZAK TANÁCSA soros elnökei  – orvos, tanár, mérnök, művész, jogász, sportoló, egyházi méltóságot viselő, kommunikációs és gazdasági szakember tagjaink (közöttük a Magyar Tudományos és Művészeti Akadémia elnökei) nevében –  kérjük a magyar társadalom a koronavírus védőoltásoktól személyes félelemből, vagy politikai véleményük miatt tartózkodó tagjait, bízzanak a magyar orvosokban, víruskutatókban, az egészségügyben dolgozókban és kérjék a védőoltást.

Barátsággal és bizalommal: Andrásfalvy Bertalan, Bakos István, dr. Bíró Zoltán, dr. Fekete Gyula, Foltán László, dr. Gyurkovits Kálmán, dr. Szijártó István (ügyvivő elnök)

December 5-én lesz a következő találkozó

December 5-én, csütörtökön 14.00–kor lesz a Százak Tanácsa következő, egyben idei utolsó ülése. 15.00–kor vendégünk Roman Kowalski, Lengyelország nagykövete, utána Böjte Csaba elmondja ádventi gondolatait, Mózsi Ferenc készül egy előadással, majd dr. Papp Lajos megosztja velünk évzáró gondolatait. Az egyebek után, 16.30-kor egy koccintással készülünk búcsúzni egymástól és a 2013-as évtől. A jövő év első találkozója 2014. január 2-án lesz, és április 3-án tartjuk meg a tisztújító közgyűlést. A legutóbbi ülésről az emlékeztető és a meghívó bővebben itt olvasható.

Hogy jó legyen magyarnak lenni!

A Nemzeti sorskérdéseink című, a Százak Tanácsa által kezdeményezett előadássorozat keretében november 20-án a nyugat-bácskai Zombor Magyar Polgári Kaszinójában tartott előadást dr. Kaich Katalin művelődéstörténész és dr. Mészáros Zoltán történész-levéltáros. A két előadásról szóló helyszíni tudósítás itt olvasható.

Tudományos ülés Fodor József emlékére

A Magyar Egészségügyi Társaság, a Magyar Orvosi Kamara Somogy megyei szervezete és a Százak Tanácsa Fodor József emlékére tudományos ülést tartott november 15-én, Kaposváron, a TIT Székházban. Dr. Andrasofszky Barna elnöki köszöntője után – dr. Kellermayer Miklós és dr. Gyurkovits Kálmán elnöklésével – dr. Rosta István, dr. Kiss László, dr. Mózsa Szabolcs, dr. Szijártó István,(…)