Búcsú

Tisztelt Százak Tanácsa, kedves Barátaim,

Pátkai Róbert evangélikus lelkész, püspök, rádió és folyóiratszerkesztő, a Magyarok Angliai Országos Szövetségének alapító elnöke, a Százak Tanácsának tagja életének 91. évében augusztus 6-án csendesen elhunyt.

Felesége halála után Londonból Liverpoolba költözött fiához. Levelekkel, a Szent László könyvek sorozatában kiadott könyvével tartotta velünk a kapcsolatot. Mint 1956-os menekült Angliában is magyar kapcsolatokat szervezett, s őszintén örült a Százak Tanácsa tagságának.

1989 nyarán a Magyarok Világszövetsége egyik újjászervezőjeként, elnökségi tagjaként, majd az etikai bizottság tagjaként ismertem meg és azóta őriztem baráti szeretetét

Gyermekei, unokái, dédunokái vettek végső búcsút Tőle. Lélekben mi is csatlakozunk szép családjához, barátaihoz.

 

Szijártó István

Szent István öröksége

A Szent István Emlékév alkalmából az elmúlt év október 1-jén ünnepi ülést tartott a Százak Tanácsa Székesfehérváron, a Szent Király városában. Az ott elhangzott értékes előadások összefoglalását nyújtja a dr. Szijártó István és dr. Sallai Éva által szerkesztett “fehér könyv”, amely a Százak Tanácsa 2013. évi utolsó ülésére jelent meg. A kötetet dr. Kováts-Németh Mária mutatja be.

A MET Szabadegyetem 2014. évi programja

Harmadik, egyben utolsó évéhez érkezett a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) Szabadegyetemének „EGÉSZSÉGTAN MINDENKINEK” című programja. A záró év (2014) programja: Mit kell tennünk? Gyógyítani! Mindenkinek az új világrend, a „GYÓGYÍTÁS VILÁGREND” eljöttén kell munkálkodni! január 30. Falus András: Kopp Mária eszmeisége nyomán – az EDUVITAL egészségnevelési program február 27. Somhegyi Annamária: A rendszeres sportolás, mint(…)

A Százak Tanácsa idei első üléséről

A 2014-es esztendőben január 2-án találkoztunk először, szokásunkhoz híven a Budai Várban. A 2013-as év munkáját áttekintve köszönetet mondtam soros elnökeinknek és fél tucat programunk megvalósítását segítő barátainknak. Fáy Árpád több kérdést is érintő előadása után dr. Bene Éva értő elemzéssel méltatta dr. Murányi László a közelmúltban megjelent SORS-KIÁLTÓ c. kötetét, melynek alcíme: Köznapi epigrammák(…)