Meghívó

Tisztelt Százak Tanácsa, kedves Barátaink!

Március 3-án, csütörtökön,  a járvány alakulása lehetővé teszi többször oltott, maszkos tagjaink számára a találkozást az EMMI Akadémia u. 3 alatti központjában tagtársunk dr. Kásler Miklós professzor Úr vendégeként. Reméljük miniszteri feladatai nem fogják elszólítani, s azt is, hogy a vírusok is alkalmazkodni fognak a kutatói előrejelzéshez.

13.45-kor találkozunk, hogy az épületbe lépés szokásos ellenőrzése ne vegye el időnket.

Miniszter Úr előadása után kérdések, hozzászólások, válaszok, majd dr. Ludányi András amerikai egyetemi tanár tagtársunk ad rövid helyzetértékelést az ottani helyzetről, s Tevely Arató György történész új tagunk, a Mika Sándor Egyesület elnöke mutatkozik be.  Megemlékezünk 100 éve született alapító elnökünkről: Fekete Gyula íróról.

Április 7-én dr. Csath Magdolna professzor gazdasági helyzetünkről fogalmazza meg véleményét.

 Május 5-én dr. Gulyás Gergely miniszter Úr és dr. Vukovich Gabriella KSH elnökasszony lesz a vendégünk.

Folyamatosan tervezzük tagjaink új könyveinek bemutatását, s várjuk még tavasszal dr. Freund Tamás MTA elnök Úr előadását. Május 26-án Szigetszentmiklóson -dr. Koós Ferenc szervezésében- találkozunk érdeklődőkkel, s tervezünk Keszthelyen, más településeken is találkozókat.

Június 2-án lesz összejövetelünk, majd nyári szünet és szeptemberben folytatjuk.A helyszínek még bizonytalanok)

Soros elnökségünk: Juhász Judit, Császár Angela, Kondor Katalin, Foltán László (ügyvivő) dr. M. Kiss Sándor, dr. Németh Ferenc és dr. Zétényi Zsolt nevében baráti kézszorítással: dr. Szijártó István üv. elnök

Február 5-én találkozunk a Várban

A Százak Tanácsa következő találkozója február 5-én, csütörtökön 14.00-kor lesz szokás szerint a Várban, a Magyarság Házában (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.). Dr. Naszlady Attila temetése február 7-én, szombaton 12.00-kor lesz a Bazilikában.   dr. Szijártó István üv. elnök

Emlékeztető a berceli találkozóról

A Százak Tanácsa 25 tagja vett részt Bercelen azon a találkozón, melyet a Petro és de Chalendar család vendégeként töltöttünk január 23-24-én a volt Kállay-kastélyban. Arról beszéltünk, hogy mit tehetünk a magyar vidékért, a leszakadó országrészekért, az élet minőségének javításáért, s  miként tudatosíthatjuk, hogy nem a jobban, hanem az emberebbül, azaz:  becsületesen és boldogan  élni tudás a fontos. Dr. Naszlady Attila kardiológus professzor nagyra becsült(…)

Elhunyt dr. Naszlady Attila

Elhunyt dr. Naszlady Attila kardiológus professzor. Nagy tudású orvost, szeretetreméltó embert, a közösségért élő és dolgozó igaz barátot veszítettünk el. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki, szeretteinek vigasztalást! A Százak Tanácsa Naszlady Attila 1931. november 4-én született Budapesten. 1958-ban szerezte meg orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen. 1958-59-ben az esztergomi városi kórház orvosa, 1972-től az(…)