
Emlékeztető
2025 márciusi találkozónkról. Foltán László ügyvivő elnök köszöntője után felállva emlékeztünk a 86 éves korában elhunyt kitűnő barátunkra, Pentelényi Tamás ny. agysebész főorvosra. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki, szeretteinek vigasztalást.
Vendég előadóinkat Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár urat és Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét, a Százak Tanácsa tagját Foltán László kérdezte a magyar közösségekben különböző területeken – állami feladatként és a legnagyobb, kitűnő eredményeket felmutató civil szervezetben- végzett munkájukról.
A sok információt tartalmazó előadások után Ludányi András, Sz. Kolczonay Katalin, Hajdú Lajos, Rajnai Miklós, Bogyay Elemér, Szász István Tas, Sallai Éva, Fekete Gyula, Bakos István, Bardócz Zsuzsanna, Messik Miklós és én is tettünk fel kérdéseket, illetve fogalmaztunk meg véleményeket.
Április 3-i találkozónk vendége dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár lesz. A tervezett programot küldjük. (SzI)
Köszönetnyilvánítás
Tisztelt NOVÁK KATALIN számunkra örökös köztársasági elnökünk. Büszkék vagyunk Önre és mindig szeretettel várjuk a Százak Tanácsa idén 28 éves nemzetünknek elkötelezett, az Ön munkáját, személyét nagyra becsülő tagjai nevében. barátsággal és szeretettel: dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Szijártó István, Foltán László (…)
Elismerés
Szellemi Honvédő díjjal tüntette ki Konrad Sutarski munkásságát és társadalmi szerepvállalását a Civil Összefogás Fórum. Baráti szeretettel gratulálunk tagtársunknak!
Emlékeztető
Tisztelt Barátaim, Az év első találkozóján sokan összejöttünk. Foltán László ügyvivő elnök boldog újévet kívánva ismertette a közeljövő programjait. Megemlékeztünk Budai Ilonáról, s átadtuk a Haza Embere oklevelünket Kocsis Istvánnak. Dr. Ceybert Róbert tartott élvezetes előadást az 1526-os mohácsi csata körülményeiről, nagy tárgyismerettel adott áttekintést a XVI. század egyetemes történetéről. Mohácsról írott könyve bizonyára komoly olvasói érdeklődésre(…)