Emlékeztető

Tisztelt Barátaim,

Emlékeztetőnket azzal kezdem, hogy soros elnöktársaim nevében is Mindnyájatoknak Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok.

Professzor Kásler Miklós miniszter Úrnak köszönjük, hogy helyet biztosított a Százak Tanácsa találkozóira. Áprilisi ülésünkre a tervezettnél kevesebben érkeztek az EMMI épületébe tagjaink közül. Betegség miatt sokan kimentették magukat. Felolvastam Andrásfalvy Bertalan alapítványi elnökünk levelét, s távollétükben gratuláltunk Jelenczki István filmrendezőnek, aki a  Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét kapta és M. Kiss Sándor történész professzornak Széchenyi-díjához.

A soros elnökökkel korábban már beszéltünk erről, de még ma sem látjuk, hol fogunk találkozni a későbbiekben, mert ez a nagyszerű helyszín korlátozott befogadó képességgel nem jelenthet hosszú távra megoldást. Kértem mindenkit, hogy figyelje honlapunkat, mert nem tudunk mindenkinek külön üzeneteket küldeni.

Tagjaink közül 17-en vettek részt 5-én Keszthelyen a Balaton Akadémia nyilvános tanulmányi napján, ahol 9 településről érkezve beszéltük meg az orosz-ukrán háború és az országgyűlési választások legfontosabb tanulságait – így most csak az eredményeknek örültünk, sajnálva Budapestet. “Jó lesz egyszer emlékezni…” címen foglaltam össze Fekete Gyula emlékének ajánlva a Százak Tanácsa 25 éves történetét. (A kötet egyharmada a huszadik évünkre kiadott “Vállunkra kell vennünk a Hazát!“ könyv néhány kiemelt része, a többi az utóbbi fél évtized eseményeinek összefoglalása néhány kiemelt témával.) A kis példányszámban megjelent könyvet a RETÖRKI támogatásával a Balaton Akadémia adta ki. A szerző-szerkesztő mentségnek szánt ígérete, hogy majd az alapításunk 30. évére alaposabb és jobb kötetet állít össze. (A kötetből könyvárusi forgalomba csak néhány példány kerül.)

Dr. Csath Magdolna közgazdász professzor nagyívű előadását  – az Európai Unióban és itthon zajló gazdasági folyamatok bemutatását – élénk érdeklődés kísérte. Az adatok, grafikonok vetítése segített, hogy érzékeljük a lényeget.

(Jelen kötetünkben p. 256 – 280) Az élvezetes, jól követhető előadás és a kérdésekre (Béres József, Bakos István, Sallai Éva, Rajnai Miklós, Bíró Zoltán, Hajdú Lajos, Galuska László, Foltán László, Feledy Péter) adott válaszok mindnyájunknak tanulságosak voltak.

Illyés Gyula írt arról, hogy az emberiség nagy korszakai azok, amikor a kérdések sokkal fontosabbak mint a válaszok. A globalizmus kontra nemzetállamok vitában egyértelmű választ adtak a szavazók, s a nemzeti függetlenség mellett a kormányprogram és a miniszterelnök nem pusztán többségi, hanem kétharmados támogatást kapott a nemzeti tulajdon (közösségi és magántulajdon) erősítése tárgyában is. Amiben segítenünk kell, lehet: anómiáink, értékvesztett állapotunk, szeretet és bizalomhiányos közösségeink újraépítése. Meggyőződésem a győztesnek kell nagylelkűnek lenni, elfeledve a sértéseket, kezet nyújtani mindazoknak akik képesek együtt tervezni és dolgozni a Haza javáért. Mert sok tennivaló és természetesen sok javítani való is akad. Május 5-én csütörtökön 14.00 órától folytatjuk közös munkánkat.

Baráti kézszorítással Szijártó István ügyvivő elnök.

“Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják. A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.”
(Weöres Sándor: Az országhoz. In: A teljesség felé.  Helikon, 2021. 63. l.)

Értelmiségiek a vidékért

Nyilatkozat. Örömmel csatlakozunk a Százak Tanácsa tagjai:  CSOÓRI SÁNDOR, POZSGAY IMRE és NIKHÁZY GÁBOR által meghirdetett ÉRTELMISÉGIEK A VIDÉKÉRT mozgalomhoz. 1996 évi alapításunk óta számtalan állásfoglalásunk, ajánlásunk született a magyar föld és népe megmentése érdekében, elnéptelenedő falvaink védelmében. Továbbra is dolgozni kívánunk ezért, s a szakszerű és becsületes munkában mindig támogatni fogjuk a döntéshozókat. Budapest,(…)

Roman Kowalski nagykövet válasza

Tisztelt Elnök Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátok, Ez egy számomra, de úgy gondolom, minden lengyel számára is, aki ma jelen lehet itt ezen a kivételes ünnepségen, egy tényleg különleges pillanat. Nekem, személy szerint egy történelmi jelentőségű esemény a mai, amikor a lengyelek és magyarok történelmi barátsága – ahogy azt Dragonics Márta gyönyörűen megfogalmazta(…)

Kovács István laudációja

„Egy testvér a magyar és a lengyel” A magyar–lengyel, a lengyel–magyar barátság páratlan fenoménja a világtörténelemnek. Egyidős a magyar államisággal. Róla szólva, felvillanhat előttünk Szent László alakja, aki hite és lovagi vitézsége révén évszázadokon át példaképe volt a térség uralkodóinak, IV. Béla lánya, Kinga, akit már életében Polonia Minor védőszentjének tartottak, a minden vagyonával az(…)