
Emlékeztető
A Százak Tanácsa 2023 január 5-i találkozójáról
Az OSZK dísztermében az esős “áprilisi“ időjárás ellenére 33-an gyűltünk össze. Foltán László ügyvivő elnökünk Kányádi Sándor versével kívánt boldog Újévet, s beszámolt veszteségeinkről:
dr. Somodi István 96 évesen Karácsony estéjén hosszú betegség után hunyt el. Temetése január 16-án 13.00 órakor a kelenföldi Szent Gellért plébánia altemplomában lesz. A Százak Tanácsa nevében Bakos István búcsúzik. Tavasszal a “gr.Károlyi Sándor Öröksége Alapítvánnyal” közösen tervezett agrár témájú tanácskozásunkat az Ő emlékének ajánljuk. dr. Duray Miklóst is az év végén vesztettük el.
Temetése Losoncon, január 17-én 12.00 órakor lesz (a Rákóczi Szövetség autóbuszos utat szervez). A Balaton Akadémia áprilisban tervez egy emlékülést és konferencia kötetet Duray Miklós szellemi örökségéről.
A magyar nemzet jeles őrtállóit, személyes barátainkat veszítettük el.
A meghívóban jelzett sorrendben Foltán László először Dr. Bardócz Zsuzsanna táplálkozás tudományi professzort kérte fel előadásra, aki nagyívű előadásban beszélt a mesterséges élelmiszerekről. Szeretnénk erre a témára a globális tendenciák elleni hazai védekezés lehetőségeire is kitérve külön tanácskozáson visszatérni -hiszem unokáink egészsége védelmében. dr. Hóvári János történész, turkológus, volt nagykövet a Türk Tanácsról, a 160 millió összlakosságú türk államok és hazánk gazgasági és politikai kapcsolatáról, a Közép-Európai országok keleti nyitás politikájának eredményeiről és a magyar állam további együttműködési lehetőségeiről beszélt. Rieger Tibor szobrászművész személyes hangú derűs bemutatkozása, a mindnyájunk által jól ismert és nagyra értékelt, szeretett szobrainak
( a mosonmagyaróvári 1956-os sortűz áldozatainak emlékműve, a Teleki Pál szobor, mely Balatonboglárra került – s reméljük ott lesz majd a budai várban is – a felvidéki szülőfalu Királyfiakarcsa számára készített Nagyboldogasszony szobor, -interneten elküldjük a képeket tagjainknak) keletkezési története sokunknak jelent maradandó élményt. Hozzászólóink voltak : dr. Somhegyi Annamária , dr. Merkei Attila,
dr. Nyakas Szilárd, dr. Fekete Gyula, dr. Náray Szabó Gábor, Bakos István, Rajnai Miklós
A Százak Tanácsa Civil Társaság találkozóit a továbbiakban is a hónap
első csütörtöki délutánján tartjuk. Figyeljétek a honlapot.
Baráti kézszorítással: Szijártó István
Emlékeztető
a Százak Tanácsa 2019 február 7-i találkozójáról Félszázan voltunk együtt az OSZK dísztermében. Szervezési problémák miatt négy órára befejeztük a találkozót, azzal az ígérettel, hogy márciusi találkozónkon folytatjuk az elmaradt hozzászólásokat. Először Mándoki Andor bátyánkra, a gránit diplomás kohómérnökre, a KDNP gazdasági szakértőjére emlékeztünk, akit életének 99.évében tökéletes szellemi frissességben ért a halál. Alapos szakmai tudás,(…)
Emlékeztető
a Százak Tanácsa 2019. január 3-án délután az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében tartott üléséről. Többen kértek kimentést, Andrásfalvy Bertalan kérésére tavasszal visszatérünk a magyar vidék gondjaira, évekkel ezelőtt írt Segítség! című írásának alapján. Kiadtuk a februárban indított Szent László könyvsorozatunk 16. kötetét, melyben négy katolikus, egy evangélikus és egy református egyházi vezető válaszolt arra a kérdésre, hogy(…)
Emlékeztető
December 6-án délután a szokottnál korábban találkoztunk az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol megnéztük a CORVINÁKAT bemutató szép kiállítást, s élvezhettünk egy kitűnő idegenvezetést. Köszönjük dr. Tüske László főigazgató Úrnak, s Poprády Géza tagtársunknak. Köszönjük Császár Angela előadását, majd gratuláltunk Budai Ilona és Fekete György Nemzet Művésze kitüntetéséhez. A Hangya vidékmentő szövetkezettel, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesülettel együttműködési megállapodást kötöttünk.(…)