Meghívó

Tisztelt Tagtársaim!

A soron következő összejövetelünk március 2, csütörtök 14 órakor a Haló Közösségi és Kulturális Központban lesz, 1052, V. kerület,   Semmelweis u. 4 sz. (az Astoria mellett).
A napi közérdekű aktualitások után, négy új felkért tagtársunk mutatkozik be nekünk. Van akit már ismerünk, de most mint tagtársat talán egy kicsit jobban megismerhetünk.
Dr Ujváry Gábor történész, szerkesztő, egyetemi okt. Cs Varga István irodalom történész, egyetemi okt. dr Nyakas Szilárd újságíró, rádiós szerkesztő, Jerzy Snopek diplomata, író, fordító.

Barátsággal: Foltán László ügyvivő, 20 6678646

Emlékeztető

Szept. 5-én az MMA székházban találkoztunk. A megszokottnál kevesebben voltunk, ennek nem pusztán az új helyszín és a nyárutó sok családi programja volt az oka, hanem az ekkor ülésező Nemzetközi Családkongresszus is. Dr. Kucsera Tamás az MMA főtitkára meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd ismertettem az elmúlt két hónap fontosabb eseményeit. Szent István napján a(…)

Emlékeztető

Kedves Barátaim, szeptemberi találkozónkat Pesten az Andrássy út 101 alatt (Bajza u.sarok volt MUOSZ székház) a Magyar Művészeti Akadémia irodaházában tarjuk. Tervezett programunk: 14.00 tájékoztatás 14.30 Harminc éve történt. dr. Szűrös Mátyás – hozzászólások Mai helyzetünk   – könyvkiadás, irodalom Püski Istvan, Cey-Bert Róbert 16.30 Egyebek. Találkozóink: Szept. 5., okt. 3., nov. 7., dec. 5., 2020.(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa június 6-i találkozójáról Jelenléti ívünk tanulsága szerint 54-en voltunk együtt a Magyar Tudományos Akadémia kistermében a nyári szünet előtti utolsó programunkon. Először köszönetet mondtam Freund Tamás professzornak, az Akadémia alelnökének, akinek a közbenjárására az MTA elnöke díjfizetés nélkül biztosította számunkra egyszeri alkalomra az MTA kistermét. Szeretettel fogadtuk Prof.Horváth Ildikó egészségügyi államtitkárt, s előzetesen(…)