Emlékeztető

a Százak Tanácsa 2023 március 2-i üléséről.
Pesten a HÁLÓ Közösségi tér adott otthont találkozónknak, melyen ötvennél több barátunk jelent meg. Foltán László ügyvivő elnökünk rövid tájékoztatást adott a mai veszélyes helyzetről, s egy Petőfi költemény előadásával utalt történelmi előzményekre. Négy új tagunk bemutatkozását terveztük, s személyes bemutatkozásuk előtt néhány szóban ismertettem, miért esett rájuk választásunk.
Dr. Jerzy Snopek irodalomtörténész, fordító, egyetemi tanár – az utóbbi 6 évben  hazánkban Lengyelország nagykövete, a Lengyel Tudományos Akadémia  professzor extra ordináriusa négyszáznál több esszét, tanulmányt publikált, felesége Gedeon Márta a Varsói Egyetem Magyar Tanszékének tanára. Ezen a tanszéken tanulnak a nagyvilág egyetemei közül legtöbben – százan – magyar nyelvet. (Néhány éve a Százak Tanácsa négy tagja az egyetem vendégeiként találkozhattunk a diákokkal és Varsóban élő magyarokkal.)
Dr. Nyakas Szilád  állandó meghívott tagunk már egy évtizede, így sokan ismerjük mint kommunikációs szakembert, aki filozófia-magyar szakos bölcsészként a Magyar Rádió főmunkatársa, vezető szerkesztője, a Bartók adó főszerkesztője volt.(bár korábban a balatonboglári kápolnatárlat felszámolásáról készített riportja miatt egyszer már eltávolították a rádióból) Az ELTE és a Károli Egyetem közéleti kommunikációt oktató tanára.
Dr.Cs.Varga István Egerben élő egyetemi tanár, magyar-orosz szakos bölcsész volt, a Németh László Társaság első elnöke. Volt győri bencés diákként sokat publikált, videókon több előadását láthatják az Ars Sacra és a XX. századi magyar és orosz irodalom tárgyköréből. (Jeszenyin, Borisz Paszternák, Németh László, Gárdonyi)
Dr. Ujváry Gábor történész, levéltáros, szerkesztő, a VERITAS Horthy-kor kutatócsoportjának vezetője, a Székesfehérváron alapított Kodolányi Főiskola (ma már Egyetem) tanszékvezető tanára, korábban a Balassi Intézet főigazgatója, a Bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatója, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint életművének kutatója, hazai és külhoni szakfolyóiratok szerkesztője  és a Somogy kulturális folyóirat főszerkesztője.
Ezután Jerzy Snopek felolvasta Petőfi és Bem kapcsolatáról készített tanulmányát (ezt a Szent László könyvek lengyel kötetében készülök közölni) – melyet értő figyelemmel és baráti szívvel fogadtunk.
Cs. Varga István bemutatkozó előadása igazolta a jelenlevők számára, hogy miért szeretik diákjai a nagyműveltségű, kitűnő előadót.
Ujváry Gábor igazi történészként mutatkozott be saját munkáiról is tárgyszerű tájékoztatást adott, kerülve a stiláris és érzelmi túlzásokat.
Nyakas Szilárdról először Talpassy Zsombor mondott baráti szavakat, majd a kultúra, az irodalom és művészetek, s a sport vonzásában átélt évtizedeiről tartott élvezetes bemutatkozó előadást régi-új társunk a kitűnő szerkesztő riporter.
Bakos István bejelentette, hogy márc. 29-én szerdán 6 órakor az Eötvös Collégiumban köszöntjük Kossuth -díjas tagunkat a 85 éves Ágh Istvánt.
16.00-kor Foltán László  Zétényi Zsolt kérdésére  bejelentette, hogy Matuska Márton Bethlen Gábor-díjas délvidéki újságírót találkozóink állandó meghívottjának tekintjük. Megköszönte az előadóknak és a hallgatóknak az együttlétet, a HÁLÓ vezetőinek a nagyszerű elhelyezést kifejezve reményét, hogy az Andrássy út 64-ben találkozhatunk április 6-án. Ezután kisebb csoportokban folytatódott a beszélgetés. (Szijártó István)

Emlékeztető

November 7-i találkozónkon beszámoltam Lezsák Sándornak és Czakó Gábornak küldött gratulációnkról, megköszöntem Spányi Antal püspök Úr és Horváth Ildikó államtitkárnő leveleit. Rieger Tibor Teleki szobrának a Várban remélt elhelyezése ügyében még a választások előtt levelet kaptunk a főpolgármesteri irodából, miszerint  a budai vár területe a magyar állam tulajdona – tehát napirenden kell tartani javaslatunkat. Örülünk hogy egyhangú eredményű szavazásunkat(…)

Meghívó

Tisztelt Barátaink, november 7.-én csütörtökön 14.00 és 17.00 között Andrássy út 101. (Bajza u. sarok. MMA irodaház) találkozunk. 14.00 Általános tájékoztatás – új könyveink: Deák Ernő és Foltán László munkái. 14.20 dr. Horváth Lugossy Gábor a Magyarságkutató Intézet főigazgatója tájékoztat eddigi munkájukról. Kérdések. 14.50 Az elmúlt 30 év hazai iskolaügyéről (előadók: dr. Kováts-Németh Mária, dr. Bíró Zoltán, Bakos István), hozzászólások. 16.40 Duray Miklós(…)

Emlékeztető

Tisztelt Barátaim, Október 3-i  találkozónkon folytattuk a 30 év sorozatunkat, tagjaink bemutatkozó előadásait, s beszámoltam folyamatban levő ügyekről. (14.00-17.00 MMA Irodaház Andrássy út 101.) Minden meghívónkban jelzett előadásunkat megtartottuk. Tájékoztattam a jelenlevőket az elmúlt időszak fontosabb minket is érintő eseményeiről, a Kész kongresszusról, a Béres RT szép jubileumi ünnepségéről, a Székesfehérváron alakult Csoóri Sándor Társaságról, a Böjte Csaba által vezetett zarándoklatról, a Selye(…)