Emlékeztető

a Százak Tanácsa szept. 7-i találkozójáról. Elöljáróban: idei találkozóink továbbra is a hónap első csütörtöki napján (okt. 5.  14.00) az Andrássy út 64 alatt a Magyarságkutató Intézet gyönyörűen újjávarázsolt épületében lesznek prof. Kásler Miklós főigazgató Úr jóvoltából. Dr.Vörös Győző előadása 2014-re maradt, mert dr. Csák János miniszter úr kíséretében Jordániában volt, s több barátunk kért kimentést.

Felállva emlékeztünk dr. Hóvári János történészre, turkológus tanárra, aki több országban nagykövet, legutóbb a Türk Tanács magyar képviselője volt.  (Temetése okt. 9. 11.00 Farkasréten lesz.) Köszöntöttük dr. Béres Józsefet, akinek sok és eredményes munkáját Szolnok Vármegye díszpolgári címmel ismerte el. A Köztársasági elnök a Magyar Becsület Rend elismeréssel tüntette ki a 30 éves Dévai Gyerekmentő Alapítvány szervező vezetőjét Böjte Csaba ferences testvért. Gratulálunk nagyrabecsült tagtársainknak. Dr. Sándor József a SOTE emeritus sebészprofesszora rövid és élvezetes előadásban bemutatta sebészettörténeti összefoglaló munkáját mely orvostanhallgatók tankönyve is egyben, majd M. Kiss Sándor történész professzor osztotta meg velünk emberi- szakmai életútját összefoglaló – 80. születésnapjára – kiadott könyvét is bemutatva. A találkozón az egészség és iskolaügy és a magyar vidék aktuális kérdéseiről dr. Bardócz Zsuzsa, dr. Kováts-Németh Mária, Rajnai Miklós, dr. Béres József, Bakos István, dr. Somhegyi Annamária szóltak. Megemlítettem, hogy nyáron a Balaton Akadémia találkozóján dr. Szabó Zoltán az agrárium helyzetéről tartott érdekes vitaindító előadást dr. Bardócz Zsuzsanna és dr. Petro Kinga de Chalendar hozzászólásaival, dr. Kováts-Németh Mária oktatási helyzetképét is megismertük, melyhez többen hozzászóltak. Foltán László ügyvivő elnökünk zárszavával, záró szavalatával ért véget első őszi összejövetelünk.

(Baráti kézszorítással: Szijártó István)

Búcsú

Nagyrabecsült és szeretett barátunk Balassa Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző elhunyt. Nagyszerű embert, igazi hazafit és jó barátot veszítettünk el. A Család gyászában osztozva őrizzük emlékét. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki, szeretteinek, barátainak vigasztalást.

Búcsú

Elhunyt dr. Hámori József akadémikus, Széchenyi-díjas biológus-professzor, a Nemzeti Örökség volt minisztere. 89 éves volt. A Százak Tanácsa tagjai őszinte barátot veszítettünk el, akinek emlékét őrizzük. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki.

Állásfoglalás

A SZÁZAK TANÁCSA soros elnökei  – orvos, tanár, mérnök, művész, jogász, sportoló, egyházi méltóságot viselő, kommunikációs és gazdasági szakember tagjaink (közöttük a Magyar Tudományos és Művészeti Akadémia elnökei) nevében –  kérjük a magyar társadalom a koronavírus védőoltásoktól személyes félelemből, vagy politikai véleményük miatt tartózkodó tagjait, bízzanak a magyar orvosokban, víruskutatókban, az egészségügyben dolgozókban és kérjék a védőoltást. Barátsággal és bizalommal: Andrásfalvy(…)