
Emlékeztető
a Százak Tanácsa március 7-én tartott összejöveteléről. Harmincheten voltunk együtt, amikor Foltán László ügyvivő elnök megnyitotta tanácskozásunkat. Felállva emlékeztünk dr. Czakó Gábor Bethlen Gábor díjas íróra, a Nemzet Művészére, a Százak Tanácsa alapító tagjára. Foltán László bejelentette, hogy megérkezett a 12 alapító taggal létrehozott Százak Tanácsa a Nemzet Szolgálatában Egyesület bírósági bejegyzése. Dr. Nyakas Szilárd érdekes, valóban nagylélegzetű – Arisztotelesztől a mai kor proxy háborújáig ívelő – előadását meghallgatva, azonnal napi teendők, megoldatlan kérdések közepébe kerültünk, mint például a társadalmi közhangulat alakítása, a harmadik út a politikában, vagy éppen az, hogy mi a nevelés célja.
2011-ben a Százak Tanácsa részletes indoklással már állást foglalt a két kamarás parlament létrehozásának szükségességéről (1999-ben és 2000-ben a Magyarok Világszövetsége is szorgalmazta ezt) A jelenlevők ma is indokoltnak, a nemzet érdekében valónak tartják. Ugyancsak indokoltnak tartjuk a törvény erejével védeni hazánk vezetőit.
A közelmúlt politikai vitáiban a Százak Tanácsa neve is többször előkerült. Miután 28 éve tagjainkat nem a Komintern, hanem a nemzeti együttműködés szellemében 150 többségében konzervatív szervezet javasolta, akik nem pártpolitikával, hanem a nemzet sorsával foglalkoztunk, megrendülten értesültünk köztársasági elnöknőnk lemondásáról, akinek munkáját legtöbben már családügyi miniszterként is értékeltük, hiszen gyermekeinket így nemzetünk jövőjét is szolgálta munkájával. Köztársasági elnökként pedig nemzetünk legjobb arcát mutatta a világnak. Az ellenzéki pártok médiahadjárata, s az azóta sem csituló indulatok egyértelművé tették, hogy a pártpolitika hatalmi harcait látjuk. A kérdés politikai oldalát a miniszterelnök úr megoldotta. A világháború veszélye, a globalizmus kontra nemzetállamok egyre élesebb vitái, s a közelgő választások racionalizmusa már felülírta a köztársasági elnök és a volt igazságügy miniszter élet drámáját. Rokonszenvünk ezután is kíséri őket életük során. A Százak Tanácsa az egységes nemzet érdekében igyekezett mindig józan párbeszédre törekedni választott vezetőinkkel. Erre kötelezi 95 halottunk – 54 alapító 41 kooptált tagunk – őrszelleme is. Adventi levelünkben azt írtuk, hogy bár a világon minden eladó, azért nem kell mindent megvenni. Tudomásul vettük, hogy ez nem tetszik mindenkinek. Most szomorúan tesszük hozzá ehhez, hogy a másik ember személyének tiszteletét, egyáltalán a jó ízlést is milyen könnyen elfelejtik a hatalom megszerzésére vágyakozók. A könnyen ítélkező, embertársaik becsületébe gázoló jól értesültek jó ha tudják: egyszer, váratlanul saját lelkiismeretük fog megszólalni. Erkölcsi zsinórmértékként olyan világban, amikor a politikai és üzleti árulás csak dátum kérdése, talán az is elég lenne, ha senki nem merné tíz javaslatnak tekinteni a tízparancsolatot.
Ezt a napirendi pontunkat a jelenlevők egyet értésével zártuk le.
A tanácskozáson dr. Kováts-Németh Mária, dr. Ludányi András, Jelenczki István, Bakos István, Rajnai Miklós, dr. Szász István Tass, dr. Messik Miklós, dr. Béres József, dr. Zétényi Zsolt és dr. Szijártó István szóltak.
Március 15-én nemzeti ünnepünkön, s a közelgő Húsvéti ünnepen mormoljunk el egy fohászt a világ békéjéért, nemzeti megmaradásunkért, s a Jó győzelméért. Nyissuk ki a remény kapuit. Április 4-én találkozunk.
Ügyvivő elnökünk és soros elnöktársaim nevében is Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok baráti kézszorítással: Szijártó István
Búcsú
Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy 2022. december 30-án, életének 77. évében hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, Esterházy János óta a felvidéki magyar közösség és politikai élet legnagyobb formátumú, meghatározó alakja… (Felvidék.ma) Csoóri Sándor az egységes magyar nemzet szellemi vezetőjét látta benne, s szerette(…)
Búcsú
Tisztelt Barátaim, Dr. Somodi István jogász, agrármérnök, nagyrabecsült és szeretett barátunk, Karácsony estéjén 97 éves korában elhunyt. Veres Péter, majd Erdei Ferenc titkára. Munkaterülete volt a mezőgazdasági igazgatás. A Petőfi Kör tagja, 1956-ban a Földművelésügyi Minisztérium Forradalmi Bizottságának elnöke. Rendőri intézkedések, állásvesztés, betonelemgyári segédmunka után Martonvásárra kerül kutatónak.1985 óta nyugdíjas. Magas állami kitüntetések birtokosa, számunkra(…)
Adventi üzenet
“Teremtsd egészen ujjá e hazát.” (Petőfi Sándor) – A Százak Tanácsa adventi üzenete – A mögöttünk hagyott évtizedben Orbán Viktor minden kormánya a választók kétharmadának támogató bizalmát megszolgálva közjogi és gazdasági szempontból is igyekezett rendbe tenni az országot, állampolgárságot adott a külföldön élő magyaroknak, világszerte irigyelt, gyermekeinket is védő családtámogatási rendszert működtet. A régi gondokhoz(…)