Gyászjelentés

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Tim 4, 7-8)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy életének 89. évében hazatért Teremtő Urához Albert Gábor Kossuth-, Magyar Örökség és Berzsenyi-díjas író, Budakeszi díszpolgára, „A Haza Embere”, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Végső búcsúztatása 2018. január 4-én (csütörtökön) 14:30-kor lesz a Farkasréti temetőben (1124 Bp., Németvölgyi u. 99.), a református egyház szertartása szerint. Albert Gábort a Magyar Művészeti Akadémia és az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti. Gyászolják: felesége, fia, leánya, menye, veje, unokái, dédunokái, rokonai, barátai, pályatársai, tisztelői

Táviratcím: 2092 Budakeszi, Erdő u. 150

Tudósok és művészek az igen mellett

Azt adjuk csak vissza, amit méltánytalanul vettek el tőlük, s amit vérrel, munkával, hűséggel százszor megszolgáltak! A kettős állampolgárság nem szülőföldjük elhagyására, hanem éppen az ott maradásra késztetné őket – mutat rá a Professzorok Batthyány Körének kettős állampolgársággal kapcsolatos felhívása, amelyet vasárnap mutattak be a budai Szent Margit Gimnáziumban. IGEN a kettős állampolgárságra! A Professzorok(…)

Alkotmányosság és hagyomány – a Százak Tanácsa állásfoglalása

Célunk nem a társadalmi-politikai ellentétek kiélezése, hanem az alkotmányosságért kiálló kezdeményezések, törekvések találkozásának segítése, felülemelkedve a napi politika szempontjain. Meggyőződésünk, hogy nem szabad engedni a kísértésnek, hogy a reálpolitika taktikai sikerei érdekében fegyelmezetten hallgassunk az alkotmány – gondolkodásunkat, értékítéletünket meghatározó – stratégiai kérdéseiről. A magyar alkotmány alapelvei – mint a magyarság kétségtelen kincsei – önazonosságunk(…)

A Magyar Távirati Iroda részére

A Százak Tanácsa 2003 február 5.-én adott ki nyilatkozatot az iraki válság békés megoldását sürgetve. “Nemzetünk nagy többsége két világégés során elszenvedett iszonyú veszteségeinkre emlékezve – elveti a háborút, mint az országok közötti feszültség és véleménykülönbség megoldásának útját, s elítéli azt az álláspontot, amely a háborút kizárólagos megoldásnak tekinti.” Dr. Papp Lajos egyetemi tanár, a(…)