Hirek

A MET Szabadegyetem 2014. évi programja

Harmadik, egyben utolsó évéhez érkezett a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) Szabadegyetemének „EGÉSZSÉGTAN MINDENKINEK” című programja. A záró év (2014) programja: Mit kell tennünk? Gyógyítani! Mindenkinek az új világrend, a „GYÓGYÍTÁS VILÁGREND” eljöttén kell munkálkodni! január 30. Falus András: Kopp Mária eszmeisége nyomán – az EDUVITAL egészségnevelési program február 27. Somhegyi Annamária: A rendszeres sportolás, mint(…)

A Százak Tanácsa idei első üléséről

A 2014-es esztendőben január 2-án találkoztunk először, szokásunkhoz híven a Budai Várban. A 2013-as év munkáját áttekintve köszönetet mondtam soros elnökeinknek és fél tucat programunk megvalósítását segítő barátainknak. Fáy Árpád több kérdést is érintő előadása után dr. Bene Éva értő elemzéssel méltatta dr. Murányi László a közelmúltban megjelent SORS-KIÁLTÓ c. kötetét, melynek alcíme: Köznapi epigrammák(…)

Szijártó István a Magyar Katolikus Rárióban

2014. január 7-én a Magyar Katolikus Rádió 17.04-kor kezdődő Délutáni találkozás című műsorának második részében 17.30-18.00 óráig interjú hangzik el dr. Szijártó István irodalomtörténésszel, a Százak Tanácsa ügyvivő elnökével. A műsor Budapesten és környékén az FM 102,1-en hallható, ismétlése aznap 23.00-23.30-ig (a többi adó elérhetősége a rádió honlapján olvasható). A Délutáni találkozás a rádió honlapjáról(…)

Január 2-án találkozunk

Tisztelt Barátaim! BOLDOG ÚJÉVET! Január másodikán, csütörtökön du. 14.00 órakor lesz első 2014. évi találkozónk a Várban. (14.30 Fáy Árpád: Hitelek-deduktiv modell – tennivaló; 15.00 hozzászólások; 15.20 Dr. Bene Éva: Murányi László könyvéről; 15.30 Kocsis István új drámájáról  és egyéb témák) Február 6., március 6., április 3., május 8., június 5. – ezek az első(…)

Batta György levele Malina Hedvignek

Nem sokkal karácsony előtt jött a hír, hogy a 2006-ban Nyitrán magyarsága miatt brutálisan megvert és azóta a szlovák hatóságok által folyamatosan zaklatott Malina Hedvig arra kényszerül, hogy elhagyja otthonát, szülőföldjét. Felvette a magyar állampolgárságot és családjával januárban Győrbe települ át. A szomorú esemény miatt Batta György felvidéki költő, író, újságíró, a Százak Tanácsa tagja levelet írt Malina Hedvignek, amit az alábbiakban közlünk.