Hirek

Pozsgay Imre halála

A SZÁZAK TANÁCSA megrendülten értesült Pozsgay Imre haláláról (2016.03.25). Újkori történelmünk jelentős személyisége volt, egyike a magyarság zászlós-embereinek. Őszinte barátot veszítettünk el, közös álmunkat az egységes magyar nemzetről Ő már csak a túlvilágról segítheti. Nagyra becsült alapító tagunk emlékét a magyarságért végzett munkával őrizhetjük igazán. Az örök világosság fényeskedjék Neki.

Emlékeztető a Százak Tanácsa márciusi összejöveteléről

Kimentésekkel (betegségek, utazási nehézségek egyéb tanácskozások miatt) kezdtük a találkozót, majd Dr. Baritz Sarolta Laura közgazdász, szerzetes nővér a Sapientia Szerzetesi Főiskola tanára az etikus gazdaságról tartott kiváló előadást. Jeles tagtársunk Kindler József tanítványa volt s mindig szívesen látjuk találkozóinkon. Dr. Messik Miklós a Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke tartott tájékoztatót sokoldalú, értékes munkájukról(…)

Emlékeztető

Februári 4.-i ülésünkre  küldte  Böjte Csaba testvér  Edith Stein karmelita nővér zsidó vértanú  szavait:*” Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van! ” *Tájékoztattam a jelenlevőket, a Százak Tanácsa közhasznú egyesület ügyeiről, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének leveléről és válaszunkról és az(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa idei első üléséről. Felállva emlékeztünk *Kurucz Gyulára* a német nyelvterületen diplomataként is dolgozó íróra, a Magyarok Világszövetsége Anyaországi Régiójának 1996 és 2000 májusa közötti elnökére. Ismertettem a jelenlevőkkel *Fazekas Sándor* miniszter Űr válaszát, mely a *Tanka Endre* professzor által készített, általunk megvitatott és a Miniszterelnök Úr részére küldött anyagunkat elemezte. *Tanka Endre(…)

Emlékeztető

Tisztelt Barátaim, Igazi adventi hangulatban zárult idei utolsó találkozónk, s rendhagyóan módon az emlékeztetőt *Andrásfalvy Bertalan *zárszavát idézve kezdem – összejöveteleink önmagukban legyenek jelzések a nemzetért felelősen gondolkodó, dolgozó vezetők számára. A Százak Tanácsa ezekkel a témákkal foglalkozott. Nem várunk válaszokat ezután  sem az általunk megfogalmazott nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, ajánlásainkra.(Azt nem vállalhatjuk, hogy hanghordozókra rögzítjük tanácskozásainkat,(…)