Hirek

Emlékeztető

Tisztelt Százak Tanácsa, Kedves Barátaim!   Őszi találkozásainkat -mint korábban már jeleztem-, a hónapok első csütörtöki délutánjain 14.00 és 17.00 között (szept. 2, okt. 7, nov. 4, dec. 2) tervezzük. A helyszín változott. Az MMA saját programjai miatt nem tud termet biztosítani, így a Petőfi Irodalmi Múzeumban (volt Károlyi Palota  V.  ker. Károlyi u. 16) leszünk újra őszi(…)

Búcsú

Tisztelt Százak Tanácsa, kedves Barátaim, Pátkai Róbert evangélikus lelkész, püspök, rádió és folyóiratszerkesztő, a Magyarok Angliai Országos Szövetségének alapító elnöke, a Százak Tanácsának tagja életének 91. évében augusztus 6-án csendesen elhunyt. Felesége halála után Londonból Liverpoolba költözött fiához. Levelekkel, a Szent László könyvek sorozatában kiadott könyvével tartotta velünk a kapcsolatot. Mint 1956-os menekült Angliában is(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa június 3-i rendkívüli üléséről, melyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületében a Ludovikán tartottunk. Kedves fogadtatásban és idegenvezetésben volt részünk, s mindnyájan örömmel néztük az újjávarázsolt épületet, a megszépült belső tereket. Dr. Koltay András rektor Úr képviseletében dr. Pröhle Gergely a Stratégiai Intézet vezetője beszélt a NKE létrehozásáról, felépítéséről. Dr. Orbán Balázs miniszterhelyettes javaslata alapján a(…)

Búcsú

Nagyrabecsült és szeretett barátunk Balassa Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző elhunyt. Nagyszerű embert, igazi hazafit és jó barátot veszítettünk el. A Család gyászában osztozva őrizzük emlékét. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki, szeretteinek, barátainak vigasztalást.

Búcsú

Elhunyt dr. Hámori József akadémikus, Széchenyi-díjas biológus-professzor, a Nemzeti Örökség volt minisztere. 89 éves volt. A Százak Tanácsa tagjai őszinte barátot veszítettünk el, akinek emlékét őrizzük. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki.