Rólam Sándor Faggyas

Közzétette Sándor Faggyas:

Végső búcsú Vigh Károlytól

November 22-én, pénteken vettek végső búcsút a 96. évében elhunyt dr. Vigh Károly történésztől a Farkasréti temetőben. A Százak Tanácsának alapító tagját, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság volt elnökét, a Rákóczi Szövetség korábbi alelnökét a szintén losonci születésű dr. Duray Miklós felvidéki politikus, közíró, egyetemi oktató, a Százak Tanácsa tagja búcsúztatta. Az alábbiakban olvasható dr. Duray Miklós búcsúztató beszéde.

Koncert és emléktábla Makovecz Imre tiszteletére

Emléktáblát avattak Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, a Százak Tanácsa örökös tagja születésének 78. évfordulóján, november 20-án egykori Villányi úti lakóháza falán. A Héttorony Fesztivál záróprogramjaként Madarak voltunk… címmel emlékkoncertet tartottak a Magyar Művészeti Akadémia alapítójának tiszteletére. Részletes beszámolónk itt olvasható.

Átvette az MMA Nagydíját Csoóri Sándor

Csoóri Sándor kétszeres Kossuth- és Herder-díjas költő, esszé- és prózaíró, a Százak Tanácsa alapító tagja november 20-án otthonában vette át Fekete György elnöktől a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját. Mint ismeretes, az Akadémia Életműdíjának és Nagydíjának átadására november 5-én került sor a Duna Palotában. Az ünnepségen az író betegsége miatt nem tudott részt venni. „Életműve nemzeti(…)

Nemzeti sorskérdéseinkről Kisoroszon

Az észak-bánsági Kisoroszon november 15-én este rendhagyó előadást tartottak a Torontál Egyesület épületében. A Százak Tanácsa két tagja, Feledy Péter és Monspart Sarolta nemzeti sorskérdéseinkről beszélt, a tájfutó világbajnok kiváló sportoló és egészségvédő előadását pedig közös torna követte. Helyi képes beszámolónk itt olvasható.

Nemzeti sorskérdéseinkről a Délvidéken

A közép-bánáti Muzslya falu Magyar Házában tartották meg a Nemzeti sorskérdéseink című délvidéki előadássorozat harmadik estjét a Vajdasági Magyar Civil Szövetség és a Százak Tanácsa közös szervezésében. Ezúttal az egyház és a civil szervezetek együttműködésének lehetőségeiről szóltak az előadók. Beszámolónk itt olvasható.