Április 6. – Vállunkra kell vennünk a Hazát!

A Százak Tanácsa az április 6-i országgyűlési választáson Orbán Viktor kormányát, a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja, mert álláspontja szerint nem kezdődhet újra a 2003 és 2010 közötti beteges hazudozás és az erőszak világa. Az alábbiakban közöljük a Százak Tanácsa állásfoglalását.

ÁLLÁSFOGLALÁS

A Százak Tanácsa 1996-ban Fekete Gyula író kezdeményezésére jött létre oly módon, hogy 150 társadalmi szervezet, egyesület 2500 hiteles ember nevét ajánlotta, akik közül a legtöbb szavazatot kapott 100 felvette ezt a nevet. Negyvenegyen, köztük az alapító, a Püski házaspár, Sinkovits Imre, Mádl Ferenc, Balogh János, Makovecz Imre, Nagy Gáspár, Sánta Ferenc, Márton János, Pongrátz Gergely, László Gyula, Kopp Mária, Für Lajos, Sütő András – immár örökös tagjaink.

Kötelességünk emléküket és eszményeiket őrizve felhívni a magyar társadalom figyelmét arra, hogy miközben örömmel láttuk, hogy a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően visszafizettük az IMF-kölcsönt, kijöttünk a túlzottdeficit-eljárásból, 3% alatt tartottuk az államháztartási hiányt, állampolgárságot kaptak a világban élő magyarok – ezzel biztosítva a nemzeti összetartozást –, családi adókedvezmények vannak, folyamatos a rezsicsökkentés és a devizahitelesek segítése, s a gazdaság is növekedési pályára állt, eközben a levitézlett politikai erők folyamatos és alattomos támadásai világszerte hazánk rossz hírét keltik, s egyértelművé vált, nem szokványos ellenzéki támadások ezek, hanem  a hazug állításaik, hazaárulással felérő rágalmazásaik és gyűlöletkeltésük miatt hiteltelenné vált régi erők akarják – nem válogatva az eszközökben sem – visszaszerezni hatalmukat.

A Százak Tanácsa soha nem nevezett meg politikai pártokat a választások előtt, hanem arra biztatott, hogy mindenki menjen el szavazni és azokra szavazzon, akik a családok és a nemzet boldogulását akarják szolgálni. Most azonban egyértelművé kívánjuk tenni – tudva, sok a tennivaló, javítanivaló a kormány munkájában, ismerve sok szakpolitikai nézeteltérést –, hogy Orbán Viktor kormányát, a Fidesz-KDNP pártszövetséget minden erőnkkel támogatni kívánjuk, mert nem kezdődhet újra a 2003 és 2010 közötti beteges hazudozás és az erőszak világa.

2014. április 6-án minden jóérzésű honfitársunkat a magyarság egészét gazdagító, nemzeti értékeinket őrző, hírünket a világban erősítő politika támogatására hívunk az urnákhoz. A Százak Tanácsa a bizakodás és a remény csapataként Vergilius parancsát – egyben Ferenc pápa üzenetét – kívánja tolmácsolni a magyarságnak: „Vállunkra kell vennünk a Hazát!”

A Százak Tanácsa alulírott tagjai:

Albert Gábor, dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Andrasofszky Barna, Bakos István, Balás-Piri László, Balassa Sándor, dr. Balogh Zoltán, dr. Bárdi László, Barna Erika, dr. Bastrnák Ferenc, dr. Báthory Katalin, dr. Bátorfi József, Batta György, dr. Bene Éva, dr. Bertók Lóránd, dr. Béres József, dr. Bíró Zoltán, dr. Bogár László, Budai Ilona, Buzánszky Jenő, dr. Ceybert Róbert, Csapó Endre, dr. Csath Magdolna, Császár Angela, dr. Csepinszky Béla, Csete György, Csete Ildikó, Csoóri Sándor, dr. Csókay András, dr. Czakó Gábor, dr. Dobó Andor,  dr. Dobó Márta, Dobos László, Döbrentei Kornél, Dörner György, dr. Duray Aladár, dr. Duray Miklós, Erkel Tibor, Fábián Gyula, Farkas Márta, dr. Fekete György, dr. Fekete Gyula, Foltán László, dr. Freund Tamás, dr. Galgóczy Gábor, dr. Gedai István, Grosics Gyula, Gyimesi János, dr. Gyulay Endre, dr. Gyurkovits Kálmán, dr. Hámori József, dr. Jobbágyi Gábor, Juhász Judit, dr. Kahler Frigyes, dr. Kallós Zoltán, dr. Kellermayer Miklós, dr. Kisida Elek, Kocsis István, Kondor Katalin, dr. Koós Ferenc, dr. Korhecz Tamás, dr. Kovács István, dr. Kováts-Németh Mária, dr. Körmendy Béla, dr. Lakatosné dr. Németh Ágnes, Magyaródy Szabolcs, dr. Márai Géza, May Attila, dr. Medvigy Endre, Medveczky Ádám, dr. Messik Miklós, dr. Mikola István, dr. Mózsa Szabolcs, Mózsi Ferenc, Muhi Béla, dr. Murányi László, M. Szabó Imre, dr. Nagy László, dr. Nagy Zoltán,  dr. Naszlady Attila, dr. Nemeskürty István, dr. Németh Ferenc, Németh Magda, Nikházy Gábor, dr. Osztie Zoltán, dr. Ozsváth Ferenc, dr. Papp Lajos, Petro Kálmán, Piukovich Gábor, dr. Pozsgay Imre, Püski István, dr. Rókusfalvy Pál, dr. Sallai Éva, dr. Samu Mihály, dr. Sándor József, dr. Seress Zsuzsanna, dr. Somodi István, dr. Somogyi Győző, dr. Sutarski Konrád, dr. Széman Péter, dr. Szijártó István (üv.elnök), dr. Schulekné Szkalla Edit, dr. Szűrös Mátyás, Talpassy Zsombor, Vödrös Attila, Wittner Mária, dr. Zétényi Zsolt.

www.szazaktanacsa.hu

Tel.: +3630-2378079

E-mail: iszijarto@freemail.hu