Szombaton ismét Békemenet Budapesten

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Szellemi Honvédelem mozgalom minden jóakaratú, a közös hazáért tenni kívánó embert szeretettel hív és vár a szombat délutáni Békemenetre. Gyülekezés március 29-én 13 órakor a budapesti Kossuth téren, indulás 13 óra 30 perckor az Alkotmány utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út vonalon a Hősök terére, ahol a menetelők csatlakoznak a Fidesz-KDNP pártszövetség nagygyűlésének résztvevőihez. A délután 3 órakor kezdődő nagygyűlésen beszédet mond Joseph Daul, az Európai Néppárt nemrég megválasztott elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, valamint a határon túli magyarság képviseletében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A március 29-i Békemenet útvonala a Kossuth tértől a Hősök teréig

A március 29-i Békemenet útvonala a Kossuth tértől a Hősök teréig

A Százak Tanácsa