Emlékeztető

A Százak Tanácsa áprilisi ülésén megtartotta egyesületi beszámoló közgyűlését, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2009. évi soros elnökség beszámolóját, s megadta a felmentést. Módosítottuk – alapító elnökünk halála miatt – alapszabályunknak az elnökre vonatkozó pontját, miszerint évente változó összetételű hat fős soros elnökség vezeti a Százak Tanácsát, melynek állandó tagja az ügyvivő elnök, aki egyben ellátja a titkári teendőket, s egy elnökségi taggal közösen kifelé is képviseli az egyesületet. A soros elnökség döntéseit egyszerű többséggel hozza.

Három országgyűlési képviselő tagunk (Wittner Mária, dr.Iván László, dr Ángyán József) kitűnő előadást tartott (részben a múltbeli, részben jövőbeni munkájáról) s huszonkét jelenlevő szólt hozzá a felvetett kérdésekhez. (Így találkozónk 6 óra után ért véget)

Választási felhívást fogadtunk el. (melléklet)

Soros elnökségünk javaslata szerint – távollévő tagjainkat is helyettesítve – üléseinkre tanácskozási joggal várjuk a SZT baráti köréből külön levéllel felkért barátainkat.

Május 6 – i (csüt. 14.00. a Várban) találkozónkra nem kértünk fel külön előadókat, hiszen  szeretnénk megbeszélni és értékelni az országgyűlési választásokat, s felkészülni a május 10-i pécsi találkozóra, megvitatni azokat a néhány mondatos összefoglalókat, melyeket a Százak Tanácsa véleményeként adunk tovább.

Május 10.-én Pécsen – Európa Kulturális Fővárosában – töltünk egy napot. 11.00.  a Püspök Atya fogadása, városnézés, majd a Dominikánus udvarban 15.00 és 16.00 között mondjuk el véleményünket  a nemzeti művészet és művelődés állapotáról.

(Utazás egyénileg hétfő reggeli indulás Keleti 7.45 Tenkes IC helyjegy kell!!! Kelenföld 8.00 – Pécs 10.36. Vissza: 17.23 Sopiane IC Bp. 20.14) Köszönjük Bárdi László és Kellermayer Miklós eddigi szervezését. Kérjük és várjuk javaslataitokat.

Barátsággal a soros elnökök

dr. Vizkelety Mariann, dr.Andrásfalvy Bertalan, dr Andrasofszky Barna, dr. Bertók Loránd,   dr.Gedai István – nevében                                                  

dr.Szijártó István ügyvivő elnök

2010.Húsvétján