Emlékeztető

Szeptemberi találkozónkra – az Országos Széchényi könyvtár dísztermébe – sokkal többen jöttek el, mint a korábbi években megszoktuk. Foltán László - mint szeptember elsejétől ügyvivő elnökként  felelős vezetője a Százak Tanácsának, -a posztumusz ” Haza Embere” díjjal elismert Hámori József professzor  családjának köszöntése után Dörner Györgynek adta át a szót, aki Illyés Gyula népmese feldolgozását mondta el nagyszerűen. Béres József beszélt  szép szavakkal dr. Hámori József professzor úr, a Haza Embere – nekünk mindig szólítható társunk,  nagyrabecsült barátunk érdemeiről, majd Bíró Zoltán laudálta Bakos István közösségeket szervező, vezető életművét. A mindig másokra figyelő, másokért dolgozó ma is közszolgálatot vállaló Bethlen Gábor-díjas művelődéskutató a Haza Embere. Kováts-Németh Mária egyetemi magántanár méltatta Szijártó István “Jó lesz egyszer emlékezni” című – a Százak Tanácsa 25 évét összefoglaló kötetét, majd Foltán László tiszteletbeli elnök oklevelet adott át a 25 év ügyvivői munkájáról leköszönő Szijártó Istvánnak, aki a mindenkori elnökök üléseinek állandó meghívottjaként továbbra is aktív tagja kíván maradni a Százak Tanácsának. Dr. Hetzmann Róbert tagtársunk a Patrióták elnöke, szervezetük munkájáról adott tájékoztatást, s meghívta a jelenlevőket a javaslatukra Nemzeti Örökséggé nyilvánított Királydombi rendezvényükre

Dr. Keserü Katalin, dr. Kováts-Németh Mária, Bakos István, dr. Béres József, dr. Feledy Péter és dr. Merkei Attila, Foltán László ügyvivő elnök soros elnöktársai.

Gratuláltunk kitüntetett barátainknak. Andrásfalvy Bertalan, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét, Miklósa Erika Szent István Rendet, Czakó Gábor a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal kapta.

Juhász Judit Szent István díjat kapott, Salamon Konrád a Tokaji Írótábor Hordó-díját, Jelenczki István Esztergom Lándzsáját kapta. Böjte Csaba  testvér a Magyar Művészeti Akadémia kitüntetettje.

Júniusban Leányfalun Szász István Tas HITEL lakásmúzeumában többen voltunk együtt, s aláírtuk a Védett Társadalom Alapítvány elnökével, Földi Lászlóval együttműködésünket, a augusztus 19.-én is többen vettek részt Leányfalún a Szász István Tas által szervezett ünnepen. Bakos István, Foltán László és Szijártó István Pécsen a 91 évében lévő Bárdi Lászlóval (akinek új könyve jelent meg), Hosszúhetényben Andrásfalvy Bertalannal találkoztunk, akinek átadtuk a Százak Tanácsa köszöntését és oklevelünket, mellyel Őt a Százak Tanácsa örökös elnökének tekintjük. Augusztus 24.-én Keszthelyen is többen találkoztunk, a Balaton Akadémia rendezvényén, ahol Béres Merse Máté Trianon ötödik nemzedéke c. munkáját vitattuk meg, Király Béla Joós Ernőről írt tanulmányát és a HANGYA Vidékmentő Szövetkezés országos gondjáról beszéltek vezetői Szeremley Béla tiszteletbeli elnök dr. Szabó Zoltán főtitkár és a Százak Tanácsa nevében a kapcsolatot tartó Bakos István. Megerősítettük azt a szándékunkat, hogy az Agrárminisztériumot közösen keressük meg a jelzett gondok megbeszélésére.

A nyár eseményei között volt Újvidéken az Apáczai Nyári Akadémián (Muhi Béla szervezése) előadásokkal vettünk részt (Kováts-Németh Mária videoelőadással, Foltán László és Szijártó István személyesen). Kondor Katalin Budaházy György súlyos ítéletéről beszélt, s az érzelemgazdag vitában többen részt vettek. Pontos ismeretek hiányában nem alakítottunk ki álláspontot, az ügyvivő elnököt kértük további tájékozódásra.

Kértük tagjainktól Civil Társaságunk támogatását.
Számlaszámunk: MKB Bank ZRT 10300002-10667318-49020018, Százak Tanácsa

Legközelebb október 6-án találkozunk 14.00-kor az OSZK-ban.

Budapest, 2022 szept.
Barátsággal: Foltán László ügyvivő elnök