Emlékeztető

A Százak Tanácsa november 5.-i összejövetelén a jelenlevőket tájékoztattam az októberi ülés után történtekről.

A legfontosabbak: elküldtem  Miniszterelnök Úrnak a Tanka professzor által összeállított, nyilvánosan megvitatott, kiegészített és többségi véleménnyel elfogadott AJÁNLÁSUNKAT, mely egy hete honlapunkon is olvasható. (tanácskozásunk napján érkezett a válasz: Fazekas miniszter Úr illetékes ajánlásunk megválaszolására)Állást foglaltunk Hóman Bálint emlékének őrzése mellett, s megerősítettük, hogy helyeseljük a magyar kormány álláspontját a bevándorlások kezelésének gyakorlatában. A Demográfiai Fórum tanácskozásáról érkezve emlékeztettem a jelenlevőket, hogy 19 éve száz tagunk közül 97 tette első helyre az élet kérdését, a gyermekvállalás, a családok támogatása ügyét. Örömmel látjuk és köszönjük ennek gyakorlati megvalósulását. Nagyra értékeljük a gyermekvállalás támogatását, a családok érdekében hozott döntéseket.Barátsággal köszöntöttük a körünkbe meghívott Kű Lajost nemzedékének egyik legjobb európai labdarugóját, az Aranycsapat Alapítvány Magyar Örökség-díjas elnökét.A jelenlevők egyhangúan támogatták a korábbi díjazottak testületi döntését A HAZA EMBERE oklevelünkkel Császár Angela és posztumusz Naszlady Attila elismerését. A migrációval összefüggő kérdésekkel, nemzeti értékeink és érdekeink védelmével  – ezek közé soroljuk a Kárpátmedence földjének, az évezrede itt élők kultúrájának, nyelvének, vallásának védelmét – foglalkozott a legtöbb hozzászóló (Rókusfalvy Pál, M.Szabó Imre, Koós Ferenc, Andrásfalvy Bertalan, Pentelényi Tamás, Zétényi Zsolt,Murányi László, Báthory Katalin, Mózsi Ferenc, Feledy Péter, Somodi István Bardócz Zsuzsa, Sutarski Konrád,Béres József, László György,Cziráki György) Egyhangúan támogattuk Murányi László javaslatát a 60.évfordulóra egy 1956-os  múzeum,emlékhely fővárosi létrehozására. A döntéshozóknak ezúton is továbbítjuk ezt, csakúgy mint a lyukas zászló hungaricumaink közé emelését. Állásfoglalás fogalmazásáról döntöttünk az év során hozott legfontosabb határozataink összefoglalásaként. Nov.25-26.-án Rév-Komáromban és Farádon Iskola a magasban kötetünk szerzőinek szerepléséről, a Selye Egyetem Református Teológiai Karán tartott őszi előadássorozatunkról külön beszámolót készítünk.

December 3.-án évbúcsúztató találkozónkon beszélünk a 2016-os 20 esztendős jubileumi évünk találkozóinak előkészítéséről.

2015. nov. 6.

ülésvezető társaim dr.Andrásfalvy Bertalan és dr.Kisida Elek nevében is becsülő barátsággal: dr. Szijártó István