Emlékeztető

December 6-án délután a szokottnál korábban találkoztunk az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol megnéztük  a CORVINÁKAT bemutató szép kiállítást, s élvezhettünk egy kitűnő idegenvezetést. Köszönjük dr. Tüske László főigazgató Úrnak, s Poprády Géza tagtársunknak. Köszönjük Császár Angela előadását, majd gratuláltunk Budai Ilona és Fekete György Nemzet Művésze kitüntetéséhez. A Hangya vidékmentő szövetkezettel, valamint a  Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesülettel együttműködési megállapodást kötöttünk.

A MEVE elnöke Messik Miklós a szervezet munkájáról, a Mátyás király emlékhelyekről tartott előadást, majd Domonkos László a Szolzsenyicin évfordulóra írt új könyvéről beszélt.  Feledy Péter Antall Józsefre emléketett hiteles szavakkal.Felolvastam  egy adventi üzenetet, mellyel a jelenlevők egyetértettek.(e-mailben a távollévők közül is sokan csatlakoztak, ellenvéleményt nem kaptam.) Mózsi Ferenc a novemberi ülésen ismertetett Visegrád Egyetem gondolatról beszélt, én a szükséges szervezésről szóltam, s válaszoltam kérdésekre. A Százak Tanácsa Civil Társaság – hasonlóan a dec. elsején hozott Balaton Akadémia közh. egy.-i döntéshez – ” támogatta a Visegrád Collegium egy majdani Visegrád Egyetem szervezését”. Ehhez a közösségi támogatáshoz az ülésen 29 tagunk  személyesen is csatlakozott. ( a további lépések: tanácskozás Farádon dec.7-8 és az IM-ben dec 18-án)

Január 3-án csütörtökön 14.00-kor találkozunk  az OSZK-ban. Fábry Kornél atya az Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, Vörös Győző régész professzor új ásatairól tart előadást. Mindenkit barátsággal várunk. Többek kérésére , akik nem tudták támogatásukat hova utalni ismét közlöm a Százak Tanácsa Alapítvány számlaszámát: -MKB 10300002-10667318-49020018 –  s egyben ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK!

Az ülésvezetésben idén társaim: Batta György, Bardócz Zsuzsa, Foltán László, May Attila, Schulek Edit nevében is baráti kézszorítással: Szijártó István üv.elnök

dr. Szijártó István
2081. Piliscsaba
Bajcsy Zs. u 28.