Rendezvények

Emlékeztető

A Százak Tanácsa májusi összejöveteléről. Foltán László ügyvivő elnöki köszöntőjében Ferenc pápa látogatásának jelentőségét emelte ki, majd dr. Maróth Miklós professzor, akadémikus a kereszténység nemzetek feletti hálózatának negyedik századi megerősödéséről ennek lelki egyben történelmi-társadalmi okairól,  s a mai felsőoktatás, különösképpen a bölcsészettudományi képzés helyzetéről, világszerte  tapasztalható válságáról beszélt. Új -csatlakozásra felkért- tagjaink közül először Vincze László papírmérnök, papírmerítő mester, a Százak Tanácsa régi támogatója beszélt életéről,(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa április hatodikán a Nádor u. 36. alatt a Magyarságkutató Központ előadótermében tartott összejöveteléről. A szokottnál kevesebben voltunk együtt. Foltán László ügyvivő elnökünk köszöntője után Bogyay Elemér és Gyimesi János osztottak meg történeteket a világon legismertebb magyarról: Puskás Ferencről, aki ezen a napon lenne 90 éves. A Haza Embere  okleveleink átadása tette ünnepivé találkozónkat. Először Császár Angela felolvasta Bárdi László laudációját Zétényi Zsolt jogászról, majd én(…)

Gratuláció

A Százak Tanácsa 2023 március 15-én kitüntetett tagjai: A Magyar Érdemrend Nagykeresztjét kapta dr. Maróth Miklós klasszika-filológus, egyetemi tanár A Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta dr. Béres József vegyész, a Béres RT.elnöke A Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta Ágh István költő, szerkesztő és dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár Széchenyi-díjat kapott dr. Kahler Frigyes(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa 2023 március 2-i üléséről. Pesten a HÁLÓ Közösségi tér adott otthont találkozónknak, melyen ötvennél több barátunk jelent meg. Foltán László ügyvivő elnökünk rövid tájékoztatást adott a mai veszélyes helyzetről, s egy Petőfi költemény előadásával utalt történelmi előzményekre. Négy új tagunk bemutatkozását terveztük, s személyes bemutatkozásuk előtt néhány szóban ismertettem, miért esett rájuk(…)

Meghívó

Tisztelt Tagtársaim! A soron következő összejövetelünk március 2, csütörtök 14 órakor a Haló Közösségi és Kulturális Központban lesz, 1052, V. kerület,   Semmelweis u. 4 sz. (az Astoria mellett). A napi közérdekű aktualitások után, négy új felkért tagtársunk mutatkozik be nekünk. Van akit már ismerünk, de most mint tagtársat talán egy kicsit jobban megismerhetünk. Dr(…)