Rendezvények

A Százak Tanácsa 2023 évi adventi levele

“…Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.” (Berzsenyi Dániel) A világ drámai eseményei, s a hazai gazdasági nehézségek, ma elfedik a magyar társadalom legnagyobb problémáit, melyekre közösen kell megoldást javasolnunk.  A Százak Tanácsa nem pártoknak kötelezte el magát, havi összejövetelein több mint negyedszázada a magyar nemzet érdekeire figyelve fogalmazza meg véleményét könyvekben és nyilvános ajánlásokban. A lengyel választások is figyelmeztetnek bennünket, hogy helyes számba(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa november 2-i találkozójáról. A Halottak Napja sok tagunkat tartott távol az értékes előadásoktól. Foltán László köszöntője után dr. Lóránt Károly közgazdász, villamosmérnök, több sikeres könyv szerzője, az Európai Unió és hazánk kapcsolatától, a klímaválságról tartott sok információt közlő érdekes előadást. Dr. Győrffy Károly a világon zajló keresztényüldözés – kiemelten az európai helyzet – bemutatását vállalta  adatokkal gazdagított előadásában. Több könyvben(…)

Emlékeztető

Emlékeztető  a Százak Tanácsa 2023 október 5-én tartott üléséről. Felállva emlékeztünk az aradi vértanúkra, s Foltán László ügyvivő elnökünk beszámolt az elmúlt hónap fontosabb minket érintő eseményeiről. Válaszúton részt vett a MET találkozóján, ahol előadást is tartott. A MET és a Professzorok Batthyány Köre mellett  a Százak Tanácsa is aláírója a szenvedélybetegségről kiadott állásfoglalásnak. (Köszönjük dr. Somhegyi Annamária, dr. Kellermayer(…)

Emlékeztető

a Százak Tanácsa szept. 7-i találkozójáról. Elöljáróban: idei találkozóink továbbra is a hónap első csütörtöki napján (okt. 5.  14.00) az Andrássy út 64 alatt a Magyarságkutató Intézet gyönyörűen újjávarázsolt épületében lesznek prof. Kásler Miklós főigazgató Úr jóvoltából. Dr.Vörös Győző előadása 2014-re maradt, mert dr. Csák János miniszter úr kíséretében Jordániában volt, s több barátunk kért kimentést. Felállva emlékeztünk dr. Hóvári János történészre, turkológus tanárra,(…)

Emlékeztető

A Százak Tanácsa 2023. június elsején a Magyarságkutató Intézet Andrássy út 64 alatti szám alatti központjában találkoztunk. Köszönjük Prof. Kásler Miklós főigazgató Úrnak és munkatársainak, hogy találkozóinknak a későbbiekben is helyet biztosítanak. Sokan jöttünk össze, s először a Képes Sport címoldalára került 70 éves Foltán Lászlót köszöntöttük, emlegetve a most 80 éves Oláh István barátunkat is. Alkalmi dalárdánknak Béres József hozta a széki köszöntőt(…)