Emlékeztetők

Emlékeztető

a Százak Tanácsa május 8-i találkozójáról Ügyvivő elnökünk, Foltán László köszöntőjében Kocsis István március 15-i kitüntetéséről , dr.Szabó András Nagy Gáspár- díjáról, s az én Somssich díjamról emlékezett meg, majd a 85 éves Kocsis Istvánt külön is köszöntöttük születésnapján. Ezután került sor dr. Bardócz Zsuzsanna professzor AGENDA 30.című előadására. A jelenlevők döbbenten olvastuk a kivetítőn a 2010. évi ENSZ dokumentumot, az Agenda 2021 részben már megvalósult elképzeléseit. A(…)

Emlékeztető

2025 márciusi találkozónkról. Foltán László ügyvivő elnök köszöntője után felállva emlékeztünk a 86 éves korában elhunyt kitűnő barátunkra, Pentelényi Tamás ny. agysebész főorvosra. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki, szeretteinek vigasztalást. Vendég előadóinkat Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár urat és Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét, a Százak Tanácsa tagját Foltán László kérdezte a magyar közösségekben különböző területeken  – állami feladatként(…)

Búcsú

A Százak Tanácsa tagja, dr. Feledy Péter jogász, közíró, a Magyar Televízió  alelnöke, szerkesztő riportere elhunyt. A jó Isten adjon Neki örök nyugodalmat, szeretteinek vigasztalást.

Emlékeztető

2025 január 9-én Boldog Újévet kívánva köszöntöttük egymást, majd technikai tudnivalókkal kezdtük a találkozót. Foltán László az elmúlt hónap eseményeiről beszélt, Hartlein Károly elektronikus kapcsolattartásunkról, s ezután került sor dr. Szász István Tas kitűnő méltatására: dr. Papp Lajos szívsebész professzor köszöntésére… A Százak Tanácsa – kizárólag tagtársaink részére alapított – “ a Haza Embere” oklevelét az(…)

Emlékeztető

2024 évi utolsó tanácskozásunkról. Harmincnál többen jöttünk össze, hogy a  tervünk szerinti irodalmi és fizikai tárgyú előadásokat meghallgassuk. Foltán László ügyvivő elnökünk külön köszöntötte dr. Somogyi Alfréd nagytiszteletű urat, a Selye János Egyetem Református Teológia Karának dékánját, egri vendégeinket, valamint születés és névnapokat ünneplő tagjainkat. Az általa alapított “Százak Tanácsa a Nemzetért Egyesület” mint jogi személy, megkapta az MTI-től a(…)