A Százak Tanácsa a magyar vidék helyzetéről
2015. május 7-i ülés
ÁLLÁSFOGLALÁS ÉS AJÁNLÁSOK
A Százak Tanácsa a meghívott vezető társadalmi-szakmapolitikai személyiségekkel közösen előadások, hozzászólások, kérdések és konzultációs vita keretében értékelte a magyar vidék jelenlegi helyzetét és a jövőbeni célkitűzéseket, majd a következő ÁLLÁSFOGLALÁST fogadta el:
1. A vidéki térség nem csak a földrajzi (a falu-és a nagyváros) lehatárolódását és nem csupán a mezőgazdasági termelés (élelmiszerek, ipari és energetikai nyersanyagok), forgalmazás, jövedelemszerzés és birtokpolitika gazdasági színterét jelenti, hanem egyben több és igen fontostársadalmi (közösségi, kulturális, népesség-megtartó, érzelmi, köznyelvi stb.); ökológiai(fenntarthatóság, környezet- és természetvédelem, tájgazdálkodás, biodiverzitás, ökotermesztés stb.);szociális (munkahelyteremtés, szövetkezés, foglalkoztatás, újrakezdés, egészség-megőrzés, vidéki értékek és életstílus stb.) és egyre növekvő mértékű szolgáltatási (alapellátás, tájmegőrzés, minőségi élelem és ivóvíz, üdülés, turisztika stb.) funkciót is prioritásként meghatároz.
2. A Vidéki Térségek Európai Kartája (1996.) kimondja, hogy mindezen funkciók alapján a vidéki, illetve a nagyvárosi területek ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, így a vidék jellemzői és értékei pótolhatatlanok az egész társadalom számára. A vidéki térségek életképes és sokfunkciós mezőgazdaság nélkül nem tölthetik be életbevágó feladataikat. Ezért a vidék gerincét egyrészt a nagy hozzáadott értékkel termelő, a jövedelmező piaci igényeket kielégítő, helyi és természet-közeli családi gazdaságok, másrészt a globalizált, iparszerű technológiával tömegtermelő és kisebb jövedelmezőséget adó, környezetkárosító KKV-k és nagygazdaságok közötti helyes arány kialakítása biztosítja.
3. A vidéki térségek meghatározott és nagy jelentőségű értékei csak akkor tudnak az igényelt mértékben érvényesülni, ha a vidékfejlesztés materiális tényezői mellett kellő figyelem és változtatási akarat fordítódik a társadalmi tőkére is, a tanyasi, falusi és kisvárosi gazdálkodó emberek lelki sérüléseire, az elmúlt 50-100 év kisemmizéseire, kirablásaira, magára-maradásaira és vezető nélküliségére. Általánosan a magyarságot sajnos kiemelten sújtó életminőségi és egészségi ( aboldogság-hiányos és fogyó nemzet víziója…)kérdésekre, a magatartásbeli és táplálkozási hiányosságokra. A depresszióra való erős hajlandóság a vidéki lakosságot még nagyobb mértékben érinti. Növeli mindezeknek a vidéki élet minőségére gyakorolt súlyos hatását az évszázados hagyományokra épülő (és a boldogabb és gazdagabb országokban „tűzzel-vassal” megőrzött és megbecsült!) paraszti tudás és erkölcs, s a közösségmegtartó hagyományok eltűnése, a paraszti gazdálkodói réteg megsemmisülése. (már hiányzik a PÉLDA!). Az így korlátlanul teret nyert mérgező globalizációval együtt eluralkodott a vidék kilátástalansága, az elszegényedés, a munkanélküliség, a társadalmi integráció hiánya. A tragédiát tovább növeli a vidékfejlesztésben meghatározó részvételi súlyú, de az igazi szerepét be nem töltő értelmiség már-már végzetes megosztottsága, ellenségeskedése, az ún. népi-urbánus ellentét zsákutcája.
—•—
A Százak Tanácsa a magyar vidék helyzetét meghatározó fenti állásfoglalás és összefüggés-értékelés alapján a következő intézkedésekre tesz javaslatot:
AJÁNLÁSOK
„mert a vidék mégis élni akar!”
a) A nehéz helyzetből való mielőbbi és hathatós kilábalás megkezdése megkívánja, hogy – a közelmúlt intézkedéseinek folyamatos, bátor és kíméletlen értékelése és tanulság-megvonása mellett – a fő hangsúlyt a vidékpolitika jelenlegi állapotára és a továbblépés lehetőségeire kell fektetni.
b) Országosan is igaz, de különösen a vidékfejlesztésben helytálló, hogy 2-3 évenként prioritást és stratégiai programot váltogatni óriási kockázat, és általában nem vezet eredményre! Hazánkban előnyösen a vidéki térségre, a mező-és élelmiszergazdaság fejlesztésére – az Alaptörvényben biztosított lehetőségek és a Kormányprogram keretei között — több átfogó program nyújt megoldást, de közülük kiemelkedő jelentőségű egyrészt az Ú jSzéchenyi terv (2010) 7 programjából a „Zöldgazdaság-fejlesztési Program”, szoros kapcsolódási és közös diszciplináris (pl. prevenció) lehetőségekkel a „Gyógyító Magyarország-egészségipar”, továbbá a „Foglalkoztatási” és a „Tudomány-innováció” programmal; másrészt a Nemzeti Vidékstratégia (2012.Darányi Ignác Terv, NVS 2012-2020) végrehajtási programja, amely magában foglalja a vidék, a minőségi és jövedelmező mezőgazdaság megújulásának módozatait. Az elmúlt évek letisztulási folyamatait lezárva, szigorúan és következetesen végre kellene hajtani a stratégiai programok előírásait.
c) A vidéki életforma válsága és a mezőgazdaság vissza-visszatérő dilemmái – többek között – rámutatnak arra, hogy fejlesztési kommunikációs okokból is egyre inkább szükség lenne a jó és követhető hazai, ill. nem szolgai módon figyelembe vehető külföldi PÉLDÁKRA. A sok-sok értékelési és kiemelési szempont-együttesből, a példaadás megalapozottsága érdekében, a következőket érdemes kiemelni: versenyképesség, jövedelemszerzés, környezet-és élelmiszerminőség, foglalkoztatás, társadalmi integráció, helyi-közösségi és táj-értékek.
1. Hazai példalehetőségek: ellenőrzött ökogazdaságok, egyes zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek, helyi piaci őstermelők, néhány középüzemi termeltetési és kereskedelmi integráció.
2. Külföldi példa-országok (fontos: mindenütt az ökoszociális piacgazdaság és helyi értékteremtés valamelyik formája, ill. bizonyos mértéke érvényesül!): Ausztria, Szlovénia, Dél-Németország, Olaszország, Görögország, Franciaország, Ciprus, Belgium, Málta.
3. Az ököszociális piacgazdasági modell szerint azoknak a mezőgazdasági termelési módoknak és termékeknek, amelyek megfelelnek a fenntarthatóság elvének, előnyt kell biztosítani a piaci versenyben, míg azoknak, amelyeknek az elvi alapja a környezetromboló és tömegtermelő iparszerű termelés, el kell veszíteniük a ma még meglévő, jogtalan előnyeiket. Az alkalmazható eszközök közül, pl. – széles körű „környezeti tudatosságot” kell kialakítani és megkövetelni; – csak a fenntartható jövőt ígérő beruházásokat szabad támogatni (ti. hatalmas összegek mennek arra, hogy a már meghaladott struktúrákat és technológiákat életben tartsanak, mint az iparszerű nagyüzem, az egyoldalú kemizáció, a koncentrált állattartás, a piac hamis befolyásolása, stb.); – meg kell követelni a világos és tiszta terméknyilatkozatokat (ti. a fogyasztónak tudnia kell, mit vásárol, honnan származik, hogyan termelték és kezelték, stb.).
d) A mezőgazdasági versenyképesség, a hozzáadott érték, a jövedelmezőség és a piacosság egyik komolyan vehető – és az ökoszociális piacgazdaság bizonyos keretei között érvényesülő – nemzetközi összehasonlító mérőszáma az Uniós egy hektár mezőgazdasági területre jutó kibocsájtás (értéktermelés) adatai (KSH, 2013.), amelyek esetén a kettes pontban felsorolt országok mind hazánk előtt állnak és nem néhány %-kal, hanem esetenként többszörös értékkel, tehát van hova fejlődnünk, miközben az agroökológiai potenciálunk jelentősen előnyösebb és nagyobb ezen országokhoz képest: Magyarország 1.300 €/ha, Ausztria 2.000, Franciaország 2.200, Szlovénia 2.300, Görögország 2.400, Németország 2.800, Olaszország 3.800, Ciprus 4.600, Belgium 5.400, Málta 12.000 €/ha.
A fenti adatsor azt bizonyítja, hogy az ökoszociális piacgazdaságot valamilyen mértékben és következetesen alkalmazó országok egyrészt bőven versenyképesek lehetnek a legkörnyezet-rombolóbb, koncentráltan, iparszerűen termelő országokkal (pl.: Hollandia 13.000 €/ha, Dánia 4.000, Spanyolország 1.800), másrészt példát mutatnak azoknak az országoknak, amelyek ugyan iparszerűen termelnek és sajnos környezetet rombolnak, de csak alapanyagtermelési szinten, tehát igen gyenge értékteremtéssel, továbbá az ökoszociális piacgazdaság elemeit sem alkalmazva (ezen országokat akár nevezhetnénk közbülső, sehová sem tartozó, így lemaradt országoknak!, hazánkon kívül pl.: Szlovákia 1.100 €/ha, Litvánia-Észtország 800, Bulgária 700, Lettország 500 €/ha).
e) A vidéki térségek és a mezőgazdaság mai helyzetét értékelve megállapítható, hogy az elmúlt évek ez irányú főbb kormányintézkedései között tényszerűen igen sok kedvező hatású és előremutató is megtalálható, mint pl. a GMO-mentes termelés következetes betartatása, az állattartási ágazatok folyamatos fejlesztése, a helyi kistermelés, a piacnyitás és a fiatal gazdálkodók jelentős támogatása, a nagybirtok-támogatás korlátozása és egyben a kis-és középbirtokok számszerű arányának fokozatos maximalizálása (kb. 80%-ra), a „több munkahelyet a mezőgazdaságba” program kiterjesztése, a vidéki roma integráció felerősítése, az élelmiszer-forgalmazási és közfogyasztási élelmiszerbiztonság növelése, a hazai GM-mentes szójatermesztési program beindítása, a sertés húsminőségi és sertés-stratégiai program működtetése, a gazdálkodás és vidékfejlesztés szolgáltatás-jellegének erősítése (pl. nemzeti lovasprogram, a magyar élelmiszer prioritása, a hazai turisztika).
Mindezekre már lehet alapozni a mezőgazdaság és vidékfejlesztés keretei között, azonban sokat levon a gyakorlati értékükből, hogy leginkább nem a már felvetetett két stratégiai program megvalósításához kapcsolódva kerül kidolgozásra és megvalósításra, hanem esetenként „tűzoltási” vagy ad hoc jelleggel.
f) Szomorúan azt is meg kell állapítani, hogy milyen nagy kudarcok és egyelőre vissza nem fordíthatóhátrányok érték az elmúlt években a mezőgazdaság és vidékfejlesztés ügyét, mint pl. a döntően alapanyag-termelés megvalósulása és az élelmiszer-feldolgozó ágazatok minimális szintre csökkenése; a jövedelmezőség és a felhalmozás nem kellő szintje; a munkanélküliség, az elszegényedés, a kiszolgáltatottság stb. növekedése; a szántóföldi növénytermesztés 3-4 növényre szűkülése (ez a biodiverzitás katasztrófája, amit tetéz a tájgazdálkodás és pillangósvirágúak kimaradása, valamint a hazai nemesítésű vetőmag-felhasználás 20-30%-ra csökkenése); az amerikai GM-szójadara import eluralkodása (így az állati termék előállítás nem GMO-mentes, ami súlyos kettősség és tehertétel az országra!); elmaradt a kis-és középméretű gazdaságok birtok-arányának fokozatos maximalizálási szándéka; minden birtokméretű gazdaságban az iparszerű, kemizált, tömegtermelő és környezetkárosító technológiák elterjedése (kivéve a biotermesztésben); az étkezési és takarmánygabonák igen magas szintű mikotoxin-szennyeződése; az évtizedek óta elmaradt állati trágyázás következtében a talaj szervesanyag, mész- és nyomelem-tartalmának vészes csökkenése, a gépesített, nagyüzemi művelés folytán felgyorsult termőtalaj-erózió, a nagy állattartó telepek környékén elszennyezett talajvíz; .
g) továbbá a zöldség-gyümölcs ágazatok nem elegendő súlya; az általános és piaci értéknövelő független minőség-és eredet-tanusítás hiánya; az un. Kishantos-i ügy eluralkodása; a Földművelésügyi és a Vidékfejlesztési minisztériumi szint térbeli és szakmai szétválasztása, amit egyelőre nem kompenzál az érintett államigazgatási vezetők és szakmai beosztottak lelkiismeretes munkája; a vidéki közösségek felbomlása, a depresszió, a kilátástalanság megerősödése; a gazdálkodó vidéki emberek nem kellő megbecsülése, a művelődési, a továbbképzési és a szaktanácsadási lehetőségek igen alacsony színvonala, a korszerű kisüzemi családi gazdálkodás tudományának, e szakma megszerettetését szolgáló gyakorlati és elméleti iskolai oktatás hiánya.
A Százak Tanácsa másfél évtizede folyamatosan napirenden tartja a magyar föld ügyét, tanácskozásokat szervezett, tagjai igazi nemzetgazdaként több kiadványban – legutóbb a Magyar föld sorsa kötetben – segítő szándékkal fejtették ki véleményüket. A Százak Tanácsa most is készen áll arra, hogy kezdeményező résztvevője legyen a vidéki térségeket és a mezőgazdaságot érintő és a megoldásokat kereső szakmai, szakmapolitikai, érdekképviseleti és tudományok közötti kapcsolatra építő egyeztető és értékelő tevékenységeknek.
dr.Márai Géza és a tanácskozás elnökei: Albert Gábor, dr.Andrásfalvy Bertalan, dr.Szijártó István (üv.elnök)