A sajtó egyoldalúságáról

A Százak Tanácsa a nemzeti megnyugvás és fejlődés szempontjából tragikusnak, közjogilag alkotmányellenesnek, politikailag pedig a polgári demokrácia elemi működését veszélyeztetőnek látja a magyarországi média egyoldalúságát. Az elmúlt évtizedek és évek hatalmi mesterkedéseivel kialakított helyzetben a nyomtatott sajtóban perifériára szorultak, a közszolgálatiban pedig hamis emberek, hamis játékává silányultak vagy teljesen megszűntek a hagyományos nemzeti értékeket vállaló fórumok. Magyarországon sem a tájékozódási, sem a véleményszabadság nem érvényesül. Ennek következtében a médiában elnyomott erők számára a parlamenti és önkormányzati választási esélyek is kétségessé válhatnak.

A Százak Tanácsa támogat minden kezdeményezést, amely az egyensúly, a valóságos értékarányok megteremtésére irányul. Követeli, hogy a politikai okokból száműzött újságírók és más szakemberek a társadalom polgári konszolidációjának részeként méltó feladatokat kapjanak. Egyben javasolja, hogy az egyre hisztérikusabbá váló hírközlés önpropagandája és hangoskodása helyett a kormány tagjai, a kormánypártok felelősei és minden erre érzékeny szervezet vezetői arra figyeljenek, ami a távlatos megoldást jelenti: a kultúrára, a tudományra, a nemzeti értékek történeti folyamatosságára.
A Százak Tanácsa annak ajánlja fel támogatását, aki a hiteles, a kornak és a társadalom valóságos érdekeinek megfelelő értékrend helyreállítását tekinti céljának.

1998. október 7.