
Búcsú
A Százak Tanácsa tagja, dr. Feledy Péter jogász, közíró, a Magyar Televízió alelnöke, szerkesztő riportere elhunyt. A jó Isten adjon Neki örök nyugodalmat, szeretteinek vigasztalást.
Emlékeztető
2025 január 9-én Boldog Újévet kívánva köszöntöttük egymást, majd technikai tudnivalókkal kezdtük a találkozót. Foltán László az elmúlt hónap eseményeiről beszélt, Hartlein Károly elektronikus kapcsolattartásunkról, s ezután került sor dr. Szász István Tas kitűnő méltatására: dr. Papp Lajos szívsebész professzor köszöntésére… A Százak Tanácsa – kizárólag tagtársaink részére alapított – “ a Haza Embere” oklevelét az(…)
Emlékeztető
2024 évi utolsó tanácskozásunkról. Harmincnál többen jöttünk össze, hogy a tervünk szerinti irodalmi és fizikai tárgyú előadásokat meghallgassuk. Foltán László ügyvivő elnökünk külön köszöntötte dr. Somogyi Alfréd nagytiszteletű urat, a Selye János Egyetem Református Teológia Karának dékánját, egri vendégeinket, valamint születés és névnapokat ünneplő tagjainkat. Az általa alapított “Százak Tanácsa a Nemzetért Egyesület” mint jogi személy, megkapta az MTI-től a(…)
Adventi levél
„Erkölcs legyen a munkánk talpköve…” Szerintünk a kultúra egy nemzet igazi alkotmánya. Nem pusztán tudás, művészi teljesítmény, hanem életünket szabályozó elv. A művészetnek, csakúgy mint a tudománynak, vannak fejedelmei, hercegei. A hamis egyenlősdi mindnyájunkat züllesztő közönségességet eredményez. A Százak Tanácsa adventi üzenete a nemzetnek (Gond és hitvallás 1956. december 28.) Ne áltassuk magunkat, barátaim, Európa(…)