Emlékeztető

a Százak Tanácsa dec. 7-i találkozójáról  Szokatlan országos havazást hozott a Mikulás, ennek ellenére harmincan együtt voltunk a Magyarságkutató Intézetben. Foltán László ügyvivő elnök bejelentette, hogy dr. Kásler Miklós főigazgató úr betegség miatt nem jöhet, s bemutatta dr. Csornay Boldizsárt, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató helyettesét, aki az intézet alapításáról, munkájáról beszélt. Felállva emlékeztünk dr. Murányi Lászlóról, akinek szülővárosában: Kiskőrösön rendezett temetésén  Foltán László képviselt bennünket.(…)

A Százak Tanácsa 2023 évi adventi levele

“…Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.” (Berzsenyi Dániel) A világ drámai eseményei, s a hazai gazdasági nehézségek, ma elfedik a magyar társadalom legnagyobb problémáit, melyekre közösen kell megoldást javasolnunk.  A Százak Tanácsa nem pártoknak kötelezte el magát, havi összejövetelein több mint negyedszázada a magyar nemzet érdekeire figyelve fogalmazza meg véleményét könyvekben és nyilvános ajánlásokban. A lengyel választások is figyelmeztetnek bennünket, hogy helyes számba(…)