2012. október 2.

1. Szeptemberi találkozónkon ismertettem Bakos István javaslatait az örmény-magyar konfliktus oldására, melyeket eljuttatott külügyi illetékesekhez is.

2. Gratulálunk a magyar olimpikonoknak

3. Soros elnökeink kérése hogy az októberi 150. rendes találkozónk művész tagjainké, a művészeté legyen. Tegyék számunkra emlékezetessé.

4. Szent István napján idén is többen kitüntetéseket kaptak tagjaink közül.

Magyar Érdemrend Középkeresztjét: Béres József, Balassa Sándor, Kondor Katalin, Kovács István, Csaba László

Magyar Érdemrend Tiszti keresztjét: Somodi István, Kisida Elek

Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét: Erkel Tibor és Szijártó István

Nagyon sajnálatos, hogy a Magyar Nemzet összefoglaló cikkéből kimaradt dr. Somodi István és dr. Kisida Elek neve. Az adományozóknak ártott elsősorban az újságírói figyelmetlenség. Az 1943-as Szárszói találkozó egyik utolsó résztvevője, 1956-ban a Földművelési Minisztérium forradalmi bizottságának elnöke – és a magyar orvostársadalom egyik legmegbecsültebb, széles körben ismert tagjának kitüntetése erkölcsi tőkét és hitelességet adott a mai vezetésnek. Ezért (is) helyrehozhatatlan hiba a közvélemény tájékoztatásának elmaradása.

5. Bárdi László kelet-kutató professzor barátunk 80 éves. Pécs város díszpolgára lett. Isten éltesse! „A keleti gyökerek-keleti kapcsolatok” tárgyú előadását érdeklődéssel hallgattuk valamennyien. (Érdemes egyszer visszatérni az elmúlt és jelen időszak állami bürokráciájának kapcsolatrontó gyakorlatáról mondott szavaira…)

6. Az állami földbérletekről szóló vitában Ángyán József professzor, nagyra becsült tagunk személyesen előadott véleményét természetesen szívesen meghallgatjuk. Tanulmánya, vitairata olvasható az interneten.

7. Kisida Elek javaslatát támogatva kérjük a Magyar Országgyűlés rögzítse törvényben, hogy – a holocaust tagadáshoz hasonlóan – legyen büntetendő a nemzetgyalázás. Alapvető nézetkülönbség nincs közöttünk, mégis vita alakult ki a már évekkel korábban is javasolt nemzetgyalázási törvényről. Ezért a hazai jogban járatos tagjainkat: – Samu Mihály, Zétényi Zsolt, Somodi István, Jobbágyi Gábor, Kahler Frigyes Urakat – tisztelettel kérjük, hogy  fogalmazzák meg pontosan a jog nyelvén azt, amiről mi valamennyien egy véleményen vagyunk. Javaslatunkat még novemberben továbbítani szeretnénk az illetékes állami vezetőknek.

8. Októberben megjelenik Nagytiszteletű Hegedűs Lóránt püspök Úr háromkötetes Ady monográfiája. A több ezer oldalas munka bemutatására novemberi ülésünkön lesz lehetőség.

9. Kérjük, aki még nem adta le fényképét és életrajzát készülő kislexikonunk számára, – október 15-ig juttassa el Barna Erikának. (grafotud@mail.inext.hu) Október 24-én lezárjuk a kéziratot. A könyv megjelenését még idén tervezzük.

10. Barátsággal köszöntjük új tagjainkat!

Találkozunk  OKT.4-én 14.00 -kor a Várban, a Magyarság Háza kávézójában!

A soros elnökök nevében: Szijártó István

Magyarság Háza  www.szazaktanacsa.hu

3630-2378079

iszijarto@freemail.hu