Emlékeztető

a Százak Tanácsa  október 4-i találkozóján először a kimentésekről illetve az elmúlt hónap eseményeiről szóltam. A Szárszó konferencián (Püski István szervezése) illetve az MTA Magyar Örökség ünnepségén többen voltunk. Klinghammer István elnök Úr támogatásáról biztosította előterjesztésünket. Leányfalun Hitel est volt. A nemzetközi fair-play díjjal és most Magyar Örökség díjjal kitüntetett dr. Kamuti Jenő olimpiai és(…)

Emlékeztető

A Százak Tanácsa öt tagja ( dr. Kisida Elek, Gyimesi János, Foltán László, Hornyák László és jómagam) voltunk okt. 7-8-9-én Erdélyben. Déván Böjte Csaba testvér útközben kapott áldásával megnéztük a 27 éve működő közel 5000 gyereket befogadó – felét jelenleg is gondozó – Szent Ferenc Alapítvány központját, ahol kedves fogadtatásban volt részünk, s örömmel láttuk(…)