Áldott Karácsonyt és boldog Újévet Mindnyájatoknak!

Tisztelt Barátaim,

Áldott Karácsonyt és boldog Újévet Mindnyájatoknak!

Elsőként Olafsson Placid atyának gratulálunk szeretettel közelgő 100. születésnapjára, s természetesen minden jeles napját ünneplő barátunknak.

December elsején 78-an voltunk együtt a Várban idei utolsó találkozónkon.

Dr. Veres András győri püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szívhez és értelmünkhöz is szóló adventi gondolatai után Császár Angela és Berecz András kitűnő előadásai következtek, s Andrásfalvy Bertalan átadta dr. Balogh Júliának azt „a Haza Embere” oklevelet, melyet posztumusz Csoóri Sándornak a világban élő magyarok örökös elnökének szavaztunk meg.

A 60.évfordulóról Wittner Mária beszélt, aki az elmúlt hónapokban hetven 1956-os ünnepségen vett részt itthon és külföldön. Gyimesi János ajánlotta figyelmünkbe Judik Zoltán mérnök, a nagy magyar kosárlabda válogatott tagja javaslatát: „tegyük ki házainkra minden nap a nemzeti zászlót.”  Ez összetartozásunkat és magyarságtudatunkat erősíti. A jelenlevők egyetértéssel fogadták a javaslatot.  Dr. Bene Éva népesedéspolitikai kérdésekről felolvasott tanulmányához többen szóltak hozzá. (dr. Jobbágyi Gábor, Hajdú Lajos, dr. Báthory Katalin, dr. Andrásfalvy Bertalan, Foltán László, dr. Kisida Elek, dr. Bardócz Zsuzsa, dr. Rókusfalvy Pál)

Az elmúlt hónapban Fekete Gyulára és Csoóri Sándorra emlékezve – megvitatva nemzetünk gondjait és örömeit – Bős-Gabcikovon a helyi Csemadok szervezet vendégeként, Farádon a Magyar Pedagógiai Társaság és a VEAB tanácskozásának meghívottjaként és Kocsis István a magyar hitvilágról tartott előadása résztvevőiként, Rév-Komáromban a Selye Egyetem tanárképző és ref. teológia karának előadóiként, Bercelen, Nyitrán és Alsóbodokon a Szövetség a Közös Célokért szervezet vendégeiként, a Százak Tanácsa 24 tagja vett részt. Sokan vettünk részt Fekete Gyula emléktáblájának avatásán, Kocsis István drámáinak Új Színházbeli előadásain.

Gratulálunk Báthory Katalin Szerváciusz Jenő-díjához, Medveczky Ádám „Prima Primissima” kitüntetéséhez, Albert Gábor és Zsuzsa „Magyar Örökség”-díjához, Osztie Zoltán Atya „Polgári Magyarországért” díjához, Lászlófy Pál „Márton Áron díjához”(ha kihagytam valakit elnézést, pótolni fogom)

 

Legközelebbi találkozóink

január 5.-én csüt. 14.00 a Várban. dr. Andrásfalvy Bertalan évköszöntője után Makláry Ákost a Budai Görögkatolikus Parókia parókusát, a Hajdúdorogi Főegyházmegye bírósági helynökét, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola kánonjog tanárát, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége új elnökét és dr. Galgóczy Gábor társelnököt köszöntjük, majd dr. Bardócz Zsuzsa egyetemi tanár előadását tervezzük.

Szeretnénk bemutatni Deák Ernő, Duray Miklós, Fekete Gyula, Bakos István és dr. Bárdi László új könyveit és a Sorskérdések II. (Sallai Éva interjúi a Százak Tanácsa tagjaival a Magyar Katolikus Rádióban) köteteket. (Az ismertetésre vállalkozókat illetve a szerzőket arra kérjük, hogy könyvenként 15’-et tervezzenek.)

Február 2.-i találkozónkon aktuális kérdésekről dr. Mikola István államtitkár tagtársunk beszél majd dr. Kováts – Németh Mária egyetemi magántanár művelődéstörténeti előadása után dr. Zétényi Zsolt, dr. Jobbágyi Gábor, és Albert Gábor új könyveiről tervezünk beszélgetést. Tavasszal szeretnénk a Püski Könyvesház terveiről, Kocsis István drámáiról, Cey-bert Róbert regényeiről, dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Rókusfalvy Pál, tanulmányairól hallani – s természetesen tagjaink fontos új könyveiről – várva javaslataitokat.

 

2016.dec.17

 

baráti kézszorítással : dr. Szijártó István üv. elnök

www.szazaktanacsa.hu 3630-2378079 iszijarto@freemail.hu

 

Első számú sorskérdésünk

Negyven év óta gyorsuló iramban pusztul a magyarság, elégtelen az utánpótlás, elvénülőben a társadalom, vészesen sorvad az életerő, s a nemzeti jövő fogyasztása, fölélése törvényesített politikai gyakorlat. A kádári egypártrendszerben még történt kísérlet a pusztulás fékezésére (gyes, 1973-as kormányprogram), de ezek a tétova kísérletek a népesedéspolitika önpusztító lényegét nem érintették. Negyven év óta történelmi méretű(…)

Választások előtt

Közelednek az országgyűlési választások. A szavazás, az országgyűlési választásokon való részvétel a legfontosabb eszköz arra, hogy az állampolgár befolyásolja a politika alakulását. Ezzel a lehetőséggel élni erkölcsi kötelessége. Ezért kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a választásokon, és arra a pártra adja szavazatát, amely programjában azt ígéri – és higgyük, hogy nemcsak ígéri -, hogy megválasztása(…)

Ünnepi üdvözlet

Az 1848. március 15-én 150 éve feltámadt szabadság fényes napja, véres harca, önfeláldozó hatalma és dicsősége legszebb történeti örökségünk. Hirdeti, hogy a legreménytelenebb körülmények között, a legelesettebb országos helyzetben, a leghalálosabb nép-nemzeti csüggedés idején is lehetséges a magyarság ihletett szellemei révén az egyesek és a sokaság feleszmélése, bénultságból tetterőre jutása, hittel-reménnyel-teljes történelemformáló akarati döntése. –(…)